CHAPTER 5*

Miután megvettük a falafeleket, lassan elindulunk a sétányon.

- Vasárnap költözünk? – hökkenek meg.

- Épp ezt mondtam! – vigyorog Dora.

- Holnaptól pakolok! – harap egyet Anne.

Vasárnap van… Hatalmas bőröndökkel a ház előtt állva várjuk, hogy megjöjjön az autó, amit értünk küldenek. Elviekben… a kutyáinkat, Lizát, Jacket és Lipote-ot, sajnos nem vihetjük magunkkal, így a nagynéném átjön vigyázni rájuk, amíg elvagyunk.

- Hívj mindennap és küldj képeket a házról! – búcsúzik, mikor megjön az autónk.

- Képzeljétek el! Mindegyik kategória külön házban fog élni! – üdvözölnek minket Tomék.

- Hogyhogy? – hökken meg Dora.

- Valami történt az előzővel… Nem mondták, hogy mi… - vonnak vállat a The Stripesos fiúk.

Az X-factor ház iszonyatosan fényűző. Ahogy belépünk, rögtön eláll a szavunk…

- Sziasztok! – mosolyog ránk Simon, a mentorunk. – Üdvözöllek titeket az X factor csapatainak házában! Sajnos sietnem kell, mert már várnak a stúdióban! Szóval a Dora, Anne és Belle, ti a tetőtéri szobákat kaptátok! Tom és Ezra, tietek az alattuk lévő emelet! Stripes tiétek az első és értelemszerűen Monsoon tiétek a földszint! A próba beosztás azon a falitáblán fogjátok megtalálni holnaptól! Fedezzétek fel a házat, érezzétek jól magatokat meg hasonlók! Sziasztok!

- Hello! – köszönünk el. Simon távozása után beáll a csend, majd egyszerre kezdünk el ordítani. Mindenki rohan a bőröndjeivel megpakolva a hálóterülete felé.

- Ez király! – szalad körbe Ezra. – Nem hiszem el, hogy itt lakunk!

- Van medence! – ordít le a tetőről Dora.

- Ezt nem hiszem el! – kiált Anne.

- Mi van? – rohanok oda hozzá. – Baj van?

- Van egy galamb a másik házon! - lóg ki az ablakon.

- Te agyalágyult! Én meg már azt hittem probléma van! – morgom, de a telefonom csörgése belém fojtja a szitok áradatot. – Mi az? – szólok bele.

- Öhm… Belle? – kérdi Logan bizonytalanul a vonal másik végén.

- Logan! – sikkantom. – Mi van veled?

- Megint Angliában leszek két hétig, gondoltam találkozhatnánk…

- Az jó lenne, de már beköltöztünk a házba… - hümmögök. – Elvileg nem lehet kimenni csak úgy…

- És ez téged miben akadályoz meg? Ahogy ismerlek, nem nagyon érdekel az ilyesmi… - horkant Logan.

- Lebuktam! – sóhajtok. – Na, mondd mikor és hol?

- Hát… A Mandarin Oriental Hotelben szálltam meg. Tudom, hogy nem mondhatod, hol van a ház, szóval, ha neked jó… Az étterem is elég pöpec!

- Te mióta használsz ilyen szavakat? Mindegy… Mikor menjek?

- Én várlak! – nevet. – Van öt napod ideérni…

- Akkor azt hiszem, indulnom kell!

- Ó! És öltözz ki! Ma este van valami a hotelben, ami miatt érvénybe lépett a dress code! – jegyzi meg.

- Jó, oké! – morgom. – Akkor majd érkezem!

- Várlak! – búcsúzik.

Egy óra múlva teljes harci díszben mászom át a ház kerítésén.(http://www.polyvore.com/mandarin_oriental_hotel_london/set?id=48633637) Komolyan az ember mit meg nem tesz egy randiért. Nagy nehezen átküzdöm magam a rácsok felett, de ahogy leugrom beleütközöm valamibe.

- Au! – jajdul fel valaki.

- Jesszus! Jól vagy? – botorkálok oda hozzá. – Sajnálom, de… - kérek a bocsánatot, de a szó a torkomon akad. Ugyanis Harry Styles hever előttem teljes életnagyságban, a betonon.

- Megéri a fájdalom, ha egy ilyen szép lány pottyan rám! Amúgy Harry Styles! – vigyorog, majd kezet nyújt. – Szöksz a házból?

- Isabelle Csuti! Randim lesz! – felelek, mire mintha elsötétülne a tekintete. Á, csak bebeszéled magadnak Belle! Miért is érdekelné?

- Ha kimásztál érte a kerítésen, fontos lehet! – bólint.

- Hát, Logannek nehéz ellenállni! – nevetek.

- Te tényleg Logan Lermannel jársz? Azt hittem, csak kitalálják az újságok!

- Nem járok vele! – morgom. – Jóban vagyunk és ennyi… De most mennem kell, mert elkésem… Szia!

- Ezekben akarsz gyalogolni? – vonja fel a szemöldökét a cipőimre mutatva.

- Majd fogok taxit! – vonok vállat és ráterítem a kabátomat a vállamra. – Szia! – köszönnék el megint, de a kezem után kap. Megütközve bámulok rá, mire gyorsan elengedi azt.

- Engedd meg, hogy elvigyelek! – kérleli.

- Ha kerítésen át tudtam mászni, ez nem kihívás már! – legyintek. – De azért megköszönném, ha elvinnél! – teszem hozzá mosolyogva.

- Hölgyem! – emeli fel a jobb kezét, mire én jól nevelt nő módjára belékarolok.

- Kíváncsi vagyok, kitalálod-e melyik az enyém! – mosolyog.

- Ö… Talán az ott? – kérdem egy hatalmas terepjáróra mutatva. Harry megrázza a fejét. – Akkor az! Az sem? Jó akkor ott az a bogárhátú!

- Most komolyan megsértetted az érzéseimet! – teszi színpadiasan a szívére a kezét.

- Nem vagy túl nagydarab, gondoltam beleférsz! – vonok vállat.

- Hé! Mehetsz gyalog is! – nevet.

- Te ajánlottad fel! – meredek rá.

- Tudom, tudom! – bólogat, majd hirtelen megáll.

- A karom, hé! – morgom. – Mi történt?

- Ő lenne az! – int egy igencsak mutatós sportkocsi irányába.

- Húha! – ámulok. – Ez egy Audi! – kiáltok fel hirtelen.

- Aha, egy R8-as! Tetszik?

- Tetszik-e? Meg vagy te őrülve? Hogy a fenébe ne tetszene!

- Na gyere! – nyitja ki nekem az anyósülés ajtaját. – Hova lesz a fuvar? – indítja be a járművet.

- Mandarin Oriental Hotel! – felelem.

- Rendesen el van eresztve a barátocskád! – morog.

- Mintha te nem lennél! – horkantom.

- Az más!

- Hogyne! – fojtom el a kitörni készülő nevetésemet. Alig fél óra múlva leparkolunk a hotel előtt. Egy rövid búcsú után beviharzok a lobbyba. – Öhm… Jó napot! Logan Lermannel van találkozóm! – motyogom az egyik hapsinak.

- Kérhetnék egy személyi igazolványt?

- Persze! – nyújtom oda neki.

- Ó, igen! Említette magát a fiatalember! Pár perce kénytelen volt távozni és azt üzente, hogy majd felhívja önt! – tájékoztat.

- Köszönöm! Viszontlátásra! – távozok. Remek most kereshetek egy taxit!  - Te mit keresel itt? – hökkenek meg az exsofőrömet megpillantva.

- Bent hagytad ezt a kocsiban! – nyújtja felém a lakáskulcsot.

- Ó, köszönöm!

- És te hogyhogy kint vagy? – érdeklődik.

- El kellett mennie! – vallom be. – Én meg megyek haza! – mutatok az ellenkező irányba.

- Nincs kedved eljönni velem?

- Hogy mi?

- Csak egy baráti összejövetel, valami kocsmában! Összeülünk, énekelünk, iszogatunk! Jó szokott lenni! – ecseteli.

- Bűntudatom lenne, ha kihagynám ebből a lányokat! – mosolyodom el.

- Tudod mit? Hívd fel őket! – utasít. – Téged elviszlek haza, aztán elmegyek a másik kocsiért és szólok a fiúknak!

- Komolyan? Nem is ismerjük egymást tulajdonképpen… - nézek rá kérdőn.

- És? Majd orvosoljuk ezt a problémát! – terel az autójához. – Egy óra múlva értetek jövök! – kiált utánam, mikor már a kerítésen mászom vissza. Aggódva nézek körül, hátha felébred valaki a hangjára, de szerencsémre nem volt annyira hangos. Kecsesen bemutatok neki, mire felnevet és beszáll az autójába.