CHAPTER 4*
Ahogy landolunk Londonban, máris kapom elő a telefonomat és hívom anyut.
- Na? – szól bele a telefonba.
- Neked is szia! – horkantom, de nem tudja elrontani a jókedvemet! – Tovább jutottunk! – suttogom izgatottan.
- Gratulálok, édesem! Ó! Megjött a következő páciens! Mennem kell! Majd hívj! – búcsúzik, majd lerakja a telefont. Anyu gyógy masszőr… Mostanában miért csapja rám mindenki?
- Rám rakta! – fordulok a lányokhoz.
- Megesik! – mosolyog rám Dora. Csak egy szemforgatással válaszolok, majd rögtön hívom Logant.
- Szia, édes! – köszön bele.
- Helló, cunci! – nevetem el magam.
- Mit csinálsz?
- Most landoltunk! És…
- Fordulj meg! – utasít.
- Mi van? – kérdem. – Éppen beavatnálak az életembe, te meg…
- Fordulj már meg! – morogja, mire eleget teszek a kérésnek. A telefon majdnem kicsúszik a kezemből…
- Logan! – sikkantom, és a nyakába vetem magam. – Mit keresel itt? Visszamentél, nem?
- Tegnap meg ide vissza! – nevet.
- Édes Istenem! De örülök neked! – bújok a nyakába.
- Büszke lehet rád? – kérdi.
- Mondhatni! – bólintok.
- Tényleg? Tovább jutottatok? – faggat teljes extázisban.
- Még szép, hogy igen!
- Belle! – kiált, majd felkap és megpörget a levegőben.
- Logan! Meg fogsz ölni!
- Ezer bocsánat! – rak le. Doráék szájtátva nézik végig az egészet.
- Öhm… Logan ők a barátnőim, Dora és Anne, csajok ő Logan! – mutatom be őket egymásnak.
- Örvendek! – vigyorog Logan, de a csajok még mindig egy szót sem tudnak kinyögni.
- Szia! – szólal meg végül Anne, de magyarul!
- Drágám! Angolul! – suttogom a fülébe.
- Izé! Helló! – köszön újra.
- Szia! – üdvözli Dora is.
- El kell intéznem egy telefont, de aztán visszajövök! – néz rám Logan.
- Te ez az ember még helyesebb, mint amire emlékeztem! – mondja Dora, mikor már hallótávolságon kívülre kerül a fiú.
- Igen, hát ő… Logan! – vakarom meg a tarkómat zavaromban.
- Ó! Ezt akkor szoktad csinálni, amikor tetszik valaki! – vigyorog rám Anne, aki tényleg képes megjegyezni ezeket a kis apróságokat, mert nincs jobb dolga.
- Nem is igaz! – tiltakozom.
- Jó! Akkor beszélgessünk Harry Stylesról! – veti fel Dora, mire megint a tarkómhoz nyúlok, de gyorsan elrántom a kezemet, mire nevetésben törünk ki.
- Min nevettek? – kérdi Logan, mikor visszaér.
- Női dolgok! – legyintek.
- Megsértődnétek, ha elrabolnám Belle-t egy délután erejéig? – fordul a lányokhoz.
- Dehogyis! Vidd csak! Úgyis hasznavehetetlen! – vigyorog Dora.
- Hát köszönöm szépen! – fújok. – Te meg először engem kérdezz meg! – nézek Loganre.
- Gondoltam, csak szimplán elviszlek innen, ha kell akaratod ellenére! – von vállat.
- Imádom, hogy mindenki ilyen kedves ma! – morgom. – Na, rabolj! – nyújtom ki a kezemet, míg a másikkal vadul integetek a lányoknak.
A Logannel töltött délután igazán jól telt. Sétáltunk, beszélgettünk, hintáztunk egyet a parkban és ehhez hasonlók. Most éppen a lakosztályában, az ágyán ücsörgök. Nem kell félreérteni, csak feljöttem kicsit, hogy megnézzem, hogyan él…
- Nem rossz! – nézek körbe.
- És most mit csináljunk? – huppan le mellém az ágyba.
- Kifestjük egymás körmét? – kérdem gúnyosan.
- Túl jól áll a szarkazmus! – dől hátra.
- Nem mondod! – vigyorgok, majd a mellkasára dőlök és beszívom a pulcsijának illatát. Fél kézzel, lazán átkarol és ringatni kezd. – El ne altass! Haza kell még mennem! – mormogom.
- Dehogy kell! – ellenkezik velem.
- Lassan költözünk, szóval de! – próbálok meg felkelni, míg ő igyekszik lent tartani engem, aminek az lesz a következménye, hogy ráesek a mellkasára, vele szemben. – Ne nézz így rám! – dorgálom meg könyörgő tekintetét látva.
- Hogyan? – lépődik meg.
- Ilyen kiskutya szemekkel! Az őrületbe kergetsz vele!
- Ez sajnos genetika! Így áll a szemem! – vigyorog.
- Ferdén? – ugratom. – Csak azt ne mondd, hogy kínai őseid is vannak!
- Erről eddig nem tudtam! – grimaszol.
- Na! Most már tényleg mennem kell! – nyomom ki magam, de ahogy Logan egyre jobban szorít, ő is jön velem felfelé. – De erős vagyok! – hökkenek meg, amikor ülőhelyzetbe küzdöm magunkat. – Engedj el, Logan! – puszilom meg az arcát.
- Csak akkor, ha cserébe elvihetlek holnap vacsorázni! – ígérteti meg velem.
- Áll az alku! – nevetek.
Fél óra múlva már a házunk ajtajának zárjával bajlódok. A csajokkal még reggel megbeszéltünk egy késői vacsorát a London Eye előtti falafelesnél.
- Na, izé… megyünk enni? – rontok be a szobába.
- Persze, csak lefürdök még! – felel Dora. – Amúgy kaptál valami csomagot!
- Hatalmas doboz! Kibonthatom? – forgatja a kezében a kartont Anne.
- Én kaptam! – ugrok oda. – Na, jó! Együtt bontjuk ki! – teszem hozzá barátnőm könyörgő képét látva. Két kézzel esünk neki a doboznak. Hosszas bontogatás és papírhajigálás után egy gyémánt nyaklánc kerül ki belőle. Valamilyen virágot ábrázol…
- Ez iszonyatosan drága lehet! – csodálkozom. – Ki küldhette?
- Itt a levél! – lóbálja meg az orrom előtt Anne a lapot. – Jó illata van!
- Kedves Isabell! Gratulálok a műsorokon nyújtott teljesítményéért, bár nem ezért küldtem a nyakláncot… Szépsége valósággal elkápráztatott! Remélem, nem veszi tolakodásnak, hogy szeretném meginvitálni önt és a hölgyeket a családom birtokára! Üdvözlettel, Amadeo d'Aviano, Belgium Hercege! – olvasom hangosan. – Hogy mi? Herceg? – jut el a tudatomig.
- Hercegnő leszel! – ugrik a nyakamba.
- Mi van itt? – kérdi Dora.
- Hercegnő lesz! – ismétli magát Anne.
- Igazából hercegné, mert… De hát nem is leszek az! – kiáltom.
- De ha herceg ír neked, az jelent valamit!
- Herceg? – hökken meg Dora.
- Amadeo, Belgia Hercege! – kapja ki a kezemből Anne a lapot és a lány kezébe nyomja.
- Kezdem magam kissé lefokozva érezni! Nekem csak a spanyol nagykövet fia írt, aki mellesleg nagyon sármos! – vigyorog.
- Hát nekem meg műpénisz modell, most én mit szóljak? – kérdi Anne. Mi csak egymásra nézünk, és hatalmas nevetésben törünk ki.
