CHAPTER 3* - The Judges Houses

(ruha: http://www.polyvore.com/barbados/set?id=46653169)

- Ó anyám, de meleg van! – legyezi magát a barbadosi tengerparton Dora.

- Szeretlek Anglia! – nyögi Anne.

- Mázli, hogy betankoltam vízzel! – bólogatok. – Baromi nehéz a gitárom! – morgom megkocogtatva a tokját.

- Ó, bocsi! Beleraktam egy-két kavicsot! – halász ki belőle egy fél tégla méretű kődarabot Anne.

- Nem vagy normális! – csóválom a fejemet.

- A normális elég relatív szó! – jegyzi meg Dora.

- Szerintetek ki fog segíteni neki dönteni? – elmélkedik Anne.

- Hát… remélem, hogy jól néz ki! Rámozdulnék! – vigyorog a másik.

- Nem vagytok normálisak! – nyögöm, amikor hirtelen megcsörren a telefonom. – Mondjad!

- Öhm… szia, Belle! – köszön Logan.

- Ó, helló Logan! – lepődök meg.

- Bocs, hogy nem hívtalak előbb, de kész káosz ez a forgatás! – mentegetőzik.

- Hát… már mindegy, lecsaptak a kezedről! – vonom meg a vállam, majd a lányokra kacsintok, akik halkan kuncognak.

- Hogy MI? – dörren a hangja. – Most komolyan?

- Nem! – nevetek fel.

- Nem ér így játszani! – nyafog.

- Embereld meg magad, Logan! Miért hívtál?

- Már hívni sem hívhatlak?

- Dehogynem, csak gondoltam van valami oka is…

- El szeretnélek vinni, vacsorázni, ha nem bánod!

- Nem én! De most Barbadoson vagyok, szóval mondjuk holnap után?

- Mit keresel te Barbadoson? – lepődik meg.

- Nem nézel tévét? A mentorom házánál vagyunk!

- Tovább jutottatok?

- Nem, csak úgy eljöttünk saját költségre, Barbadosra, mert az annyira vicces! – horkanok fel.

- Imádom, hogy ennyire szkeptikus vagy! Ó! Mennem kell! Sok sikert, akkor még majd hívlak! Szia! – rakja a telefont.

- Csövi! – motyogom.

- Gyertek csajok! – kiált le Tom, a French Connection egyik tagja. Mellesleg ők egy francia rap banda, ha jól emlékszem… Miután felsegítjük egymást, leporoljunk magunkat és elindulunk a ház felé.

- Hallottam, amikor mondták, hogy megérkezett az, aki segíteni fog, de nem hallottam a nevét! – morogja a néger fiú.

- Sziasztok! – köszönt minket Dermot. – Ti vagytok az elsők Monsoon! – közli, mire a négytagú fiúbanda kimegy a teraszra, ahol Simon várja őket, valakivel, akit szolidan eltakar az egyik rohadt pálmafa! A The Scripstől a We cry-t éneklik.

- Ti mit fogtok énekelni? – kérdi az egyik Stripes-os fiú.

- Skinny love, ti? – nézek rá.

- Glad you came! – vigyorog. – Jól néztek ki, remélem, bekerülünk! – rohan vissza a csapatához.

- Csak nehogy velük jussunk be! De most komolyan! – mondja tágra nyílt szemmel Dora.

- Szerintem valami nem stimmel vele! – jegyzi meg Anne.

- Na, ne mondd! – nevetek fel.

- Inkább nézzük meg, mi történik! – áll Dora a plazmatévé elé a többiekhez. Lassan elfogyatkoznak előlünk a csapatok… Már csak mi várunk arra, hogy sorra kerüljünk, meg Ezra és Tom, azaz a French Connection.

- B.A.D.! Ti jöttök! – kiált be egy csaj.

- Nyomás! – lökdösöm magam előtt Anne-t. Az ajtón kilépve, mivel nem gázolhatunk át a füvön, össze-vissza kell kanyarognunk egy kövekkel kirakott folyosón. Egy ideig nagyon szépen is megy, de eztán az előttem levő megtorpan és neki megyek a hátának. – Zsákutca, vagy mi van? – kérdem tőle, mire csak szájtátva mutogat a terasz felé. Fújtatva nézek össze Dorával.

- Remélem nem galambot látott! – morogja, majd kinézünk a lány háta mögül.

- Úristen! – nyögöm. – Basszus!

- Ez nem lehet igaz! – fogja a fejét Dora. Ugyanis a vendég bíró, vagyis ez esetben bírók, nem mások voltak, mint a One Direction tagjai. Dögösek, jó hangjuk van és ELŐTTÜK KELL ÉNEKELNÜNK!

- Tutira el fogok vágódni! – sóhajtja lemondóan Anne.

- Mi van? Miért álldogáltok? – kérdi kísérő hapsi.

- Kavics ment Dora cipőjébe! – rögtönözök.

- Aha. Ha kijött gyertek! – megy előre.

- Bassza meg! – káromkodjuk el magunkat egyszerre, majd kissé remegő kezekkel, lábakkal megindulunk a teraszra.

- Tudjátok mi a vicces? – szólalok meg útközben.

- Mi?

- A dalválasztásunk egészen találó lett… - vigyorgok, mire ők is elmosolyodnak.  

- Helló! – köszönünk, amikor végre megérkezünk.

- Sziasztok! – üdvözölnek minket ezer wattos mosollyal.

- Ma mit hoztatok nekünk? – rendezgeti a lapjait Simon.

- Öhm… Hát a Skinny Love-ot Ed Sheeran feldolgozásában! – motyogom. A fiúk érdeklődve dőlnek előre. (http://www.youtube.com/watch?v=Tg5zqFZ_Dj8)

- Nem igényeltetek kísérőt? – lepődik meg.

- Ja! Nem kell! – lobálom meg a gitáromat és elmosolyodom kínomban. Gyorsan felakasztom magamra a pántjánál fogva. – Mehet? – kérdem a lányoktól, akik aprót bólintanak.

- Oh ooh… Come on skinny love just last the year… Pour a little salt we were never here… My, my, my, my, my, my, my, my… Staring at the sink of blood and crushed veneer! – énekeljük közösen.

- I tell my love to wreck it all! Cut out all the ropes and let me fall! My, my, my, my, my, my, my, my… Right in the moment this order's tall! – énekelem, miközben egyre előrébb sétálok a gitárommal.

- I told you to be patient! I told you to be fine! I told you to be balanced! I told you to be kind! In the morning I'll be with you… But it will be a different "kind"… I'll be holding all the tickets… And you'll be owning all the fines… - Ezt megint közösen, majd jön Dora szólója: - Come on skinny love what happened here? Suckle on the hope in lite brassiere! My, my, my, my, my, my, my, my…Sullen load is full; so slow on the split… - Majd Anne-é: - I told you to be patient… I told you to be fine! I told you to be balanced! I told you to be kind… (stb.) – Ahogy az utolsó három sorhoz érünk, már azon kapom magam, hogy egyre közelebb érünk a fiúkhoz és Simonhoz, a végén körülbelül egy lépés választ el minket: - Who will love you? Who will fight? Who will fall far behind? – fejezzük be.

- Köszönjük! – mosolyog ránk Simon, mire mi is elbúcsúzunk és lesétálunk az emelvényről. Azonban a kövesúton berántom őket az egyik bokor takarása mögé.

- Meg akarom nézni Tomékat! – suttogom, mire a lányok lelkesen bólogatnak.

- Nem kell izgulni! – hallom meg Ezra hangját.

- Hajrá fiúk! – vigyorgunk rájuk, mire meglepve fordulnak a hangunk irányába.

- Köszi! – ölel meg Tom, majd csatlakozik Ezrához.

- J’ai préféré partir et m’isoler. Maman, comment te dire, je suis désolé. La conseillère m’a clairement négligé, Et moi comme un tebé j’ai dit OK! – kezdik.

- Ezt én ismerem! – sikkantom, majd velük együtt motyogom a bonyolult szöveget. A második refrén környékén megjelenik Tom és elkezd minket kiráncigálni a bokrok közül, de a lányokkal ellenben nekem már lehetőségem sincs elfutni. A fiú nemes egyszerűséggel felkap a vállára és kivonul velem a színpadra. Amikor végre lerak durcásan összeszorított öklökkel meredek rá, de kedveskedő arcát látva felengedek és táncolni kezdek a számra.

- Et j’ai dû côtoyer le pavé. Pas à pas, je me dis c’est pas vrai. Papa, maman, les gars, désolé. Je ressens comme une envie de m'isoler! – énekelem velük, majd kihasználva az alkalmat nekifutásból leugrok a teraszról. A lányokkal, persze csak a magunk szórakoztatására, folytatjuk a táncot az emelvény mögött. Egyszerre, döbbenten hagyjuk abba a táncolást, amikor felpillantva annyit látunk, hogy a vendég bírák mind minket bámulnak kitágult szemekkel. A fiúk műsora után nevetgélve megyünk be velük a házba.

- Mit gondoltok az utolsó két előadásról? – kérdi Simon a fiúktól. Feszült csendben várjuk a kritikát.

- Mind a kettő nagyon erőteljes volt! – felel Liam.

- Nekem mind a kettő bejött! – dől hátra Zayn. – A rap fenomenális volt!

- A lányok is nagyon tehetségesek! – bólogat Niall.

- És jól néznek ki, igaz Harry?

- Tessék? – kérdez vissza.

- Azt kérdeztem, hogy szerinted is dögösek-e! – ordít bele a fülébe.

- Azok! – dörzsöli a fülét.

- Bocs, lányok! Úgy néz ki mostantól a vörös fog bejönni neki! – bámul a kamerába Zayn.

- Hé! – kiáltjuk egyszerre Harryvel, bár teljesen másik helyiségben.

- Szakmai vélemény? – neveti el magát Simon.

- Szerintünk mind a kettő tuti volt! – összegzi Louis az elmondottakat.

- Köszönöm, hogy itt voltatok! – búcsúzik el tőlük.

Egy fél óra múlva izgatottan várjuk az eredményhirdetést. Már csak hárman vagyunk, amikor végre behívnak.

- Helló! – köszönünk újfent.

- Sziasztok! Üljetek le! – kínál hellyel. Ajaj, ez rosszul kezdődik! – Az a helyzet, hogy… na jó, titeket nem foglak félre vezetni, mint a többieket! Veletek kapcsolatban olyan érzés fogott el most, mint három éve, amikor összeraktam a One Directiont… Szerintem lehettek annyira sikeresek és populárisak, mint ők! Épp ezért jöttök velem az elő showba! – mosolyog ránk. Az első sokkból magunkhoz térve, sírva borulunk Simon nyakába…