CHAPTER 8*

Esőcseppek kopogása az ablakon. Autók hangja. Fejfájás. Úristen, de fáj a fejem! Erőt veszek magamon és kinyitom a szememet. Ajajj! NEM OTTHON VAGYOK! Lassan körülnézek. Fehér takaró, földön heverő ruhák, melltartó az LCD tévén. A pásztázásból egy hangos szusszanás ránt vissza a valóságba. Ijedten kapom oldalra a fejemet és meglátom a békésen alvó Harryt. Eddig észre sem vettem, hogy tulajdonképpen rajta fekszem. Összegezzünk: meztelen vagyok és Harry Styles mellett fekszem, aki szintén az. Nem kétséges, hogy mi történt, de semmire sem emlékszem. Engedve a pillanatnyi csábításnak belesek a takaró alá.

- Hú! – sóhajtom elmélázva, majd beharapom az alsó ajkamat. Harry nem kicsi… sőt! És még enyhén érzem az eufóriát, a fejfájás ellenére, szóval nagyon jó lehetett. Kicsit még sajnálom is, hogy nem emlékszem… Leemelem magamról a takarót, majd halkan kimászom az ágyból és elkezdem összeszedni a ruháimat. Mindent megtalálok kivéve a legkényesebb darabot: a tangámat. Nem számít, talán fázni fogok kicsit, de ennyi. A folyosón levő tükörben ellenőrzöm a hajamat és a sminkemet. Egészen tűrhető állapotban maradtam. Az előszobában megtorpanok ugyanis nincs rajtam cipő… így mégsem mehetek ki!

- Hol vagy, te átok? – morgom. Végül megkerül, a kanapé alatt volt végig a kis mocsok. Nagy nehezen felerőltetem a lábamra és megindulok a kijárat felé.

- Ez nem hiányzik? – kérdi egy hang a hátam mögül. Ijedtemben akkorát pördülök, hogy neki ütközöm a kávézóasztalnak. Harry áll a lépcső tetején egy szál boxerben, kezében az alsóneműmmel, azzal a féloldalas vigyorral az arcán, amitől már régen (a képeken) is megremegett a lábam. – És nem tudom, hogy akartál elmenni kulcs nélkül! – tartja fel a másik kezét is. Zavartan megköszörülöm a torkomat, majd elindulok felé.

- Köszönöm! – próbálom elvenni tőle a csipkés ruhadarabot, de hátrál egy lépést és magasabbra tartja a kezét.

- Azt nem mondtam, hogy vissza is adom! – mosolyog.

- Akkor tartsd meg! – rántom ki a másik kezéből a kulcsot és az ajtó felé iramodom. Mikor már csak egy-két méter választ el a kijárattól, mikor Harry hirtelen ott terem és elém áll, elzárva az utat.

- Ne menj el! – kérlel. Nem is kérlel… szinte már könyörög.

- Harry! – sóhajtom. – Vissza kell mennem a házba… Már biztosan késő van és…

- Reggel nyolc óra van… - szól közbe.

- Hogy mennyi? – hüledezek.

- Szex után kipihentebb az ember! – vigyorog megint, mire megcsapom a karját.

- Mindegy! Akkor is megyek…

- Nem! – rázza meg a fejét, mint egy óvodás, majd átkarol. – Itt maradsz! Csinálok reggelit, megesszük, aztán eljössz velem bevásárolni, majd megebédelünk valahol, délután filmezni fogunk, este pedig tornázunk egy kicsit… - sorolja. Természetesen az ágytornára gondolt, ha valaki nem értené.

- Jó lenne, de tudod élő-show meg minden és gyakorolnunk kéne… - támasztom a fejem a mellkasának. – De reggelire maradhatok! – mosolyodom el.

- Helyes! Nem veszel fel valamit? – vesz elő egy serpenyőt. – Mármint valami kényelmesebbet…

- És mit, Sherlock? – kérdem gunyorosan.

- Keress valamit a szekrényemben! – von vállat.

- Te tudod! – battyogok fel a lépcsőn. Besietek a szobába, ahol az ablak előtti heverőn meglátom Harry egyik fehér ingét. Gondolkozás nélkül magamra kapom, majd helyreállítom a sminkemet és visszatérek a kedves házigazdámhoz. Ahogy leérek a konyhába, megcsapja az orromat a palacsinta illata. – A bugyimat visszakaphatom, konyhatündér? – nevetek.

- Hogyne! – nyúl az alsógatyájába tűrt darabért, majd felém dobja. Nem törődve azzal, hogy bámul, boldogan húzom fel magamra.

- Végre! – sóhajtok megkönnyebbülten.

- Ez dögös volt! – jelenti ki. – Nem vennéd le és húznád fel még egyszer?

- Viccelsz? Végre van valami az alsó felemen! Segítsek? – állok be mellé a tűzhelyhez. – Úristen! Itt nagyon meleg van! Hány fokon sütsz te? – gombolok ki néhány gombot az ingemen, majd feltűröm az ujját. – Harry! Odaég a palacsinta! – lóbálom meg a kezemet a szeme előtt, de ő egyre csak az ing által nem fedett testrészeimet bámulja. Megforgatom a szemeimet, aztán kikapom a kezéből a serpenyőt, megfordítom a palacsintát a levegőben és visszateszem a főzőlapra.

- Bocs, de nehéz koncentrálni, amikor ilyen lengén vagy öltözve! – mentegetőzik.

- Ezzel én is érvelhetnék! – nézek rajta végig látványosan, majd mikor szemeink találkoznak, kacsintok egyet. – Szerintem már az is jó lesz!

- Akkor készen vagyunk! – szólal meg végül. – Jó étvágyat!

- Harry! Ez nagyon jó! – dicsérem meg a főztjét.

- Este ugyanezt mondtad, csak más hangleejtéssel! – nevet.

- Te emlékszel?

- Majdnem mindenre! – bólint. – Nézd! – mutat rá a falap egyik hiányos részére. – Akkor szakadt ki belőle ez a darab, amikor először egymásnak estünk… Előtte meg nyomtál egy sztriptízt az asztal tetején.

- Mondd, hogy nem voltam hangos…

- Úgy sem hallotta senki! – legyint, mire felnyögök kínomban.

- Egyéb? – kérdem a legrosszabbakat remélve.

- Mondtál dolgokat…

- Inkább el se mondd! – törlöm meg a számat.

- Ahogy gondolod… - vigyorog rám.

- Ajj… Ne vigyorogj már annyit! Mintha be lennél szívva… - morgom, majd felállok, és a mosogatóhoz megyek egy pohár vízért. Kissé morcosan kortyolok bele, de meglepettségemben ki is köpöm, ugyanis valaki ( na ki?), teljesen váratlanul feltűri az ingemet és a tangámba dugja a kezét. – Harry! – kiáltom megdöbbenve.

- Hm? – mormolja a fülembe, majd megérint a legérzékenyebb pontomon.

- Bassza meg! – tépem ki magam a kezei közül, a hűtőhöz sétálok, kikapok egy piás üveget és meghúzom. – Uhh! Most elmegyek lezuhanyozni és te nem jössz utánam! – hátrálok a fürdő felé. A táskámból gyorsan kikapom a váltás fehérneműmet és beállok a zuhany alá, jéghideg vizet engedve magamra, hogy lecsillapodjak. Mert, bármennyire is nehéz bevallanom, nagyon tetszett, amit csinált. Vagy negyed óráig állok a jeges zuhany alatt, de eddig nem sokat segített. Állapotomba beletörődve szállok ki a kabinból. Csurom vizes hajjal, vacogva bújok bele a melltartómba, az ingbe és a bugyimba. Még mindig dideregve lépkedek le a lépcsőn, amilyen halkan csak lehet. Harry a nappaliban ül, és a plafont bámulja.

- Sajnálom! – szólal meg rám sem nézve, majd behunyja a szemét. Hang nélkül állok meg előtte, kissé előre hajolok és a mutató ujjammal végig simítok az alsóajkán. Ahogy felpattannak a szemei, rögtön kiegyenesedem. Pár percig némán bámul rám. – Tiszta kék a szád!

- Jeges vízben fürödtem! – felelem.

- Meg fogsz fázni!

- Akkor gyere és melegíts fel! – csúsztatom le a vállamról az ingét, mire nyel egyet, aztán felpattan, a kezemnél fogva magához ránt és megcsókol. – Harry! Akarlak, most! – nyögöm két csók között, mire elszakad tőlem. – Könyörgöm! – veszem két kezem közé az arcát. – Kérlek! – suttogom vészesen közel a szájához. – Könyörgöm! – lehelem. A következő pillanatban a karjaiba kap, és már rohan is fel a szobájába, majd az ágyra dob.

- Ha tudnád, mennyire akarlak! – mormolja a nyakamba, majd csókot nyom arra, egyre lejjebb haladva, míg elér a bugyim pereméig. Olyan finom mozdulatokkal hámozza le rólam az anyagot, hogy mást nem is tudok csinálni, csak remegek és sóhajtozom. Két kezével gyengéden szétfeszíti a combjaimat, majd ráhajol a legintimebb területemre. Néhány perc után megerőltetem magam és fordítok a helyzetünkön. Lekapom magamról a melltartót, ráhajolok és megcsókolom. Egy gúnyos mosoly kíséretében lejjebb kúszom rajta, letolom az alsógatyáját, majd a számba veszem a legféltettebb kincsét, mire Harryből egy hangos nyögés tör elő. Amikor már nem bírja tovább, maga alá gyűr, a számra tapasztja az övét és belém hatol. A hátam ívbe feszül, ahogy mozogni kezd és egyre hangosabb sóhajok törnek elő a torkomból. Mikor már mind a ketten közel járunk a csúcshoz, gyorsít a tempón. A dereka köré fonom a lábam, hogy még mélyebbre menjen. Az orgazmus elemi erővel söpör végig rajtam és akkorát kiáltok, hogy kész csoda lenne, ha nem hallotta volna ezt valaki. Amint ő is elmegy, fáradtan rogy rám, én meg csak simogatom a haját és hallgatom mindkettőnk zihálását. Pár perc után legördül rólam, majd feláll és eltűnik a fürdőben. Gondolom, kidobja a gumit… Ahogy becsukódik mögötte az ajtó, kipattanok az ágyból és felöltözöm, aztán megpróbálok kimenni, de a szobaajtó zárva van. Remek… Dohogva tépem fel a fürdőajtót.

- Harry! – szólongatom. – Hé! Itt vagy?

- Mögötted!

- Ne ijesztgess! – rivallok rá az egy szál törölközőben álldogáló fiúra.

- Bocsánat! – simít végig a karomon, majd a tarkómnál fogva magához húz és a számra tapasztja az övét. Egy pillanatra teljesen elfeledkezem mindenről, ami nem én és Harry vagyunk. A mellkasának támasztom kezeimet, majd felfelé haladva a hajába túrok és még közelebb húzom magamhoz. – Miért vagy felöltözve?

- Elmegyek… - suttogom. – Vissza kell érnem, mielőtt észreveszik, hogy eltűntünk tegnap…

- Persze… - szomorodik el. – Add meg a számod és este felhívlak! – lépdel a szobába, a telefonját keresve.

- Én nem… Nem kéne, hogy… Nem hiszem… - nyökögöm.

- Mit nem hiszel?

- Figyelj Harry… nem hiszem, hogy ezt folytatnunk kéne…

- De miért?

- Te világkörüli turnéra mész, nekem itt vannak az élő adások, arról nem is beszélve, hogy a rajongóid elevenen égetnének el… - sorolom.

- Megoldanánk! – lép közelebb.

- Tudom… de nem lehetek két helyen egyszerre! – mosolyodom el. - De barátok még lehetünk… Örültem a találkozásnak, Mr. Styles! – nyújtom felé a jobbomat.

- Legalább ne úgy köszönnél el, hogy felizgatsz… - forgatja meg a szemét, majd előhalássza a kulcsot és kinyitja az ajtót.

- Ó, várj! A számom… - fordulok meg és kikapom a kezéből a telefonját. – Tessék! – dobom vissza.

- Pózolj! Csinálok képet hozzá! – nevet.

- Van egy sokkal jobb ötletem! – kacsintok rá, majd lassan elé lépdelek és megcsókolom. – Jó kép lett! – csodálom meg a művét.

- Szerintem is! – bólogat.

- Na, tényleg mennem kell! Köszönöm a kellemes estét és a reggelit is! – integetek az ajtóban.

- Várj! – kiált utánam, mire megállok. Két lépéssel megszünteti a köztünk lévő távolságot. – Elviszlek, csak adj két percet, hogy felöltözzek… - suttog utána.

- Ebbe még belemegyek! – vigyorgok rá.

- Mindjárt jövök! – indul fel a lépcsőn. Halkan mögé lopódzom, előveszem a telefonomat és megböködöm a hátát. Ahogy megfordul, már kattan is a telefonom.

- Köszi a képet! – nevetek.

- Nagyon szívesen! – horkantja. – De minek?

- Mert tetszik!

- Tetszem? – incselkedik.

- Nem, Harry, csúnya vagy… hozzám ne merj érni! – morgom szarkasztikusan.

- Szóval igen… - fonja körül a karjait a derekamon.

- Indulhatunk? – vágom ki magam. – Jó lenne odaérni Simon előtt…

- Egy pillanat! – húzza fel magára a pólót. – Mehetünk! – veszi kézbe a kocsi kulcsot.

- Jól áll a vezetés! – jegyzem meg, immár az Audijának anyósülésén, mire elneveti magát.

- Jól állt az ingem, többször is tölthetnéd nálam az éjszakát… - vigyorog.

- Jól állt a törölköző.

- Jól állt, ahogy a nevemet sóhajtoztad!

- Hé! Ez így nem ér! – csattanok fel. – Jól áll, hogy hatalmas a…

- Mim hatalmas? – fordul érdeklődve felém.

- Tenyered! – vágom rá, mire megereszt egy fél oldalas mosolyt. Az út további részében nem nagyon szólunk egymáshoz. Húsz perc múlva lefékez az X-factor ház előtt. AZ álcázás érdekében még bementünk a boltba és vettem egy-két dolgot…

- Majd hívlak! – motyogja.

- El is várom… szia! – adok az arcára egy puszit, majd kiugrom a kocsiból és befutok a házba. – Ó! És senki sem tudhat erről! – fordulok vissza az ajtóban.

CHAPTER 7*

Két óra leforgása alatt vagy hat ezrelékre ugrott a vér-alkohol szintem. Elvileg ez már halálos lenne…

- Ti tudtok énekelni? – kérdi tőlem Niall, nem kicsit becsiccsentve.

- Ez most komoly? Mi zsűriztük őket! – vágja hátba Zayn.

- Lehet, hogy play back volt! – tiltakozik a szőkeség.

- Azt Magyarországon nem találták még fel! – jegyzi meg Dora, erősen alkohol szagot árasztva.

- Egy pillanat! – szalad el az ír.

- Nézzétek ki jött meg! – ordítja el magát Harry.

- Ed! – üdvözli az érkezőt Louis.

- Ez Ed Sheeran! – suttogom a lányoknak.

- Látunk! – morog Dora.

- Helló! – köszön egy mosolygós, vörös hajú srác, azaz Ed. – Ed Sheeran vagyok! – nyújt kezet, de hirtelen Niall elénk ugrik.

- Ó, szia Ed! – köszön vágtában. – Gyertek velem! – kapja el Anne kezét, aki elkapja az enyémet, én meg ijedtemben Doráét.

- Niall! Mit csinálsz? – kérdi Dora fejhangon. A fiú nem válaszol, csak felcibál minket a pódiumra és a kezünkbe nyom egy-egy mikrofont, aztán felcsendül egy ismerős dallam…

- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy Abbát fogunk énekelni? – kérdi Anne elképedve.

- Miért? Imádom a Mamma Miát! – kezd el táncolni az ír. Persze az összes seggrészeg skinhead azonnal hurrogni és fütyülni kezd, holott azt sem tudják, mi történik.

- Half past twelve… And I'm watching the late show in my flat all alone… - kapok észbe. - How I hate to spend the evening on my own? Autumn winds. Blowing outside my window as I look around the room. And it makes me so depressed to see the gloom…

- Is there a man out there?  Someone to hear my prays? Gimme gimme gimme a man after midnight! Won't somebody help me chase the shadows away! Gimme gimme gimme a man after midnight! Take me through the darkness to the break of the day! – énekeljük hárman, már nevetve a helyzeten. Louis kissé dülöngélve áll be táncolni Niall mellé és próbál disco mozdulatokat utánozni. A második refrénnél a kigyúrt, kopasz állatok és negyvenes csajaik is beszállnak az éneklésbe. - Gimme gimme gimme a man after midnight! Won't somebody help me chase the shadows away! Gimme gimme gimme a man after midnight! Take me through the darkness to the break of the day! – mutatok Harry felé, a sikertől felbátorodva. A fiú elneveti magát, majd nyomában a vöröskével, kezében egy üveg sörrel ő is beáll a közönségünk soraiba. – Most ti következtek fiúk! – kacagok a mikrofonba, természetesen szín józanul… se.

- Párbaj! – ordítja be valami bőrszerkós fazon, mire a tömeg kántálni kezdi a szót.

. Oké, oké! – emelem fel a kezemet. – Ugyan már rendesen felöntöttünk a garatra…

- Másképp el sem vállalnánk! – ordítja be Anne, már a pultnál.

- Igaz! – mutatok a lányra. – Ott a pont! Szóval elvállaljuk, mert spiccesek vagyunk! De sajnos nem ma! Szeretnénk felkészülni rá, hogy minél jobb műsort adhassunk!

- Akkor vetkőzni is fogtok? – kiabál be egy nem szomjas emberke.

- Azt azért nem…- vigyorog Dora, mire tömeg csalódottan reklamálni kezd. – Viszont, ha mindannyian szavaznak ránk az élő-showban, akkor csináltatunk maguknak egy naptárat! Fehérneműs, bikinis képekkel… - teszi hozzá. Ez már jobban tetszik nekik, természetesen.

- További szép estét! – lépek le a színpadról. A kis csapat úgy dönt, hogy nem kíván tovább kocsmázni, inkább elmenne táncolni egyet. Szóval betérünk valami Night Club szerűségbe. Na jó, London egyik legjobb clubjába visznek minket a fiúk. A kocsma vécéjében már átvettük a tartalék ruháinkat, amiket pont az ilyen esetek miatt cipelünk magunkkal.

- Biztos, hogy meg meritek csinálni? – csatlakozik hozzánk Harry, már bent a kabáttároló előtt. Ahogy beadjuk kabátjainkat, a fiúk tátott szájjal merednek ránk. A rövid ruha átka…

- Aggódsz?- vonom fel a szemöldököm.

- Dehogy! Mit kérsz? – kérdi, mikor a pulthoz érünk, majd előveszi a pénztárcáját.

- Meg akarsz hívni? – nézek rá döbbenten.

- Miért ne tenném? – nevet. – Egy ilyen lánynak… - simít ki egy tincset az arcomból, majd saját tettén is meglepődve visszarántja a kezét. – Szóval… mit kérsz?

- Tequilát! – köszörülöm meg a torkom.

- Hat tequila lesz! – int a csaposnak.

- Hat?

- Három-három… - tolja elém az első poharat.

- Ebből csúnyaság lesz! – harákolom, miután felhajtottam az elsőt.

- A dolgok, amik az ilyen csúnya estén megesnek, később hatalmas történetekké válnak! – bölcselkedik Harry, az utolsó pohárral a kezében.

- Mintha csak én mondtam volna! – mosolyodom el. Egyszerre nyaljuk le a sót a kezünkről, majd kiisszuk a pohár tartalmát és a citromba harapunk.

- Azt hiszem, most ki kell mennem a mosdóba! Maradj itt! – tántorog le a bárszékről.

- Oké! – felelek kuncogva. Borzalmas, hogy mennyire idiótán tudok viselkedni részegen… Kis idő múlva rám is rám jön a pisilhetnék, így elhagyva a támpontot az illemhely felé veszem az irányt. Nagy meghökkenésemre itt koedukált a vécé! Kikerülve egy-két földön alvó embert a kis fülkék felé veszem az irányt. A piától kábán kutatok egy szabad fülke után, mikor hirtelen kivágódik előttem az egyik ajtaja és neki ütközöm Harrynek. Lefagyva tátogunk egymásra bámulva, de nem találjuk a szavakat.

- Nem tudom… kinek az ötlete volt… a koedukált vécé… - motyogom. A következő pillanatban annyit érzékelek, hogy Harry megfogja az arcomat, majd magához ránt. Nem uralva tetteimet, behúzom magammal a fülkébe, mire bezárja mögöttünk az ajtót. Miközben nyelveink vad táncot járnak, a kezei utat találnak a fenekemhez. Két kézzel alám nyúl, felültet a vécétartályra, szétfeszíti a lábaimat és közéjük áll. Göndör hajába túrva vonom magamhoz, elmélyítve az amúgy is elég heves csókot. Ujjai combom belső felén kalandoznak, míg én próbálok szürke Ramones pólója alá kerülni.

- Oh, basszus! – nyögöm, amikor kitapintom a kockáit.

- Tetszik? – vigyorog, miután bólintok, lekapja magáról a felsőt. Tétován simítok végig karizmain, majd a nyakától lefelé, egészen a farmerjának pereméig és végül a szemébe nézek. Pupillái összeszűkültek, zöld írisze elsötétült, kissé fújtatva pásztáz. Az alsó ajkamat beharapva oldom ki a ruhámat, majd lehúzom magamról.

- Tetszik? – idézem őt mosolyogva. Válasz helyett magához szorít és nyakamra tapasztja a száját. – Ne! Harry! Ez meglátszik!

- Jól áll! – suttog bele a számba, mire átölelem a nyakát és a számat az övére tapasztom.

- Belle! Itt vagy? – kérdi egy női hang, azt hiszem ez Anne.

- Öhm! Ig-igen! – kiáltok vissza, miközben próbálom felrángatni magamra a ruhát.

- Mit csinálsz?

- Pisilek?

- Amúgy hol voltál? Az egyik pillanatban még Harryvel beszélgetsz, aztán eltűnsz! Tényleg… ő hol van?

- Talán… ki ment levegőzni… - füllentem, egész idő alatt Harryre bámulva.

. Kijönnél már? – toporzékol a lány.

- Egy pillanat! – rendezem el a hajamat. Mikor kilépnék, a fiú visszaránt és egy gyors csókot nyom a számra, majd elenged. Kint neki ütközöm Anne-nek, mire bevágom magam mögött az ajtót. – Gyere! Menjünk inni! – ragadom karon.

- De… pisilnem kell! – tiltakozik, teljesen feleslegesen. Két perc múlva már a koktélunkkal szlalomozunk vissza az asztalhoz, majd lehuppanunk Dora mellé.

- Harry úgy néz rád, mint aki helyben meg tudna dugni! – szólal meg pár perc után.

- Sokkal nőiesebb lennél, ha nem beszélnél ennyire csúnyán! – kortyolok bele az italba.

- Mondtad már… Mit iszunk? – hajol a poharam felé.

- Zombie… Tudom, hogy meg fogok halni tőle, de most szükségem van rá! – mosolygok.

- Egész jó! – hümmög Dora. – Figyeld! Ők is átöltöztek! – mutat egy pont felé, mire mind a ketten megfordulunk.

- Hoppá! – bukik ki belőlem, mikor végignézek rajtuk. Felhajtom az egész koktélt, majd felpattanok. – Én mentem táncolni! – kiáltom a lányoknak és a tömeg felé veszem az irányt. Ahogy egyre beljebb kerülök, már nem látom őket, így megállok. Ez a hely jó lesz! Mikor megbizonyosodom róla, hogy tényleg nem látnak, átadom magam a zenének és elkezdem ringatni a csípőmet az ütemre.

- Jól táncolsz! – jön oda egy srác. Szőke haj, barna szem, barnás bőr, hófehér fogak. Nem csúnya, de nem az esetem

- Köszi! – mosolygok rá.

- Rob vagyok! – nyújtja a kezét.

- Belle!

- Örvendek Belle! Egyedül jöttél?

- Nem. A barátaimmal, kint ülnek az asztaloknál…

- Puhányok… Táncolunk?

- Köszi, de most nem! – mosolygok rá megint.

- Na, csak egy kicsit! – teszi a derekamra a mancsait.

- Nem! – rázom le magamról a kezét.

- Ne kéresd már magad! – vigyorog, majd magához ránt.

- Nem érted, hogy nem? – próbálom ellökni magamtól. – Hagyj már…

- Nem akar táncolni veled… – hallok egy ismerős hangot a hátam mögül.

- Maradj ki ebből, nincs hozzá semmi közöd! – morogja Rob.

- Harry? – lepődök meg.

- Engedd el! – követeli Harry, mire mintha a fickó kissé összehúzódott volna. Valószínűleg mert Harry sem gigászi termetű, de biztosan nagyobb, mint Rob.

- Jó, oké! Vigyázz jobban a csajodra, mert a végén még elveszik! – fordít hátat.

- Jól vagy? – karol át Harry.

- Elintéztem volna! – morgom.

- Józanul lehet… - mosolyog rám.

- Szia, Harry! – intek neki, majd még beljebb sétálok és ott megint táncolni kezdek. Pár pillanat múlva két kezet észlelek a derekamon, majd egy hozzám préselődő testet, amelyik az enyémmel együtt kezd el ringani a zenére, aztán megcsapja az orrom Harry kölnijének illata. Ahelyett hogy ellökném, megfogom a kezeit és még szorosabban simulok hozzá. A szám végén hirtelen megfordít, hogy szembe kerüljek vele és megcsókol. Kéjesen belenyögök a szájába, mire reszketeg sóhaj tör fel belőle.

- Nézzétek kiket találtam! – ordít valaki felénk. – Mizujs párocska? – ugrik elénk Niall. Mi még mindig egymást karolva, lihegve bámulunk a befutó csapatra.

- Milyen párocska? Hol látod? – nevetek, miközben ellépek a fiútól.

- Ne szégyelljétek! Büszke vagyok rád! – öleli meg Louis Harryt. – Sokkal rosszabbat is találhattál volna!

- Kapd be, Louis! – csapom meg a vállát, mire az rám kacsint.

- Hallod? – vigyorog Dora képembe, mikor felcsendül Chris Laketől a Sundown, majd magához rántja Zaynt és táncolni kezdenek.

- Jól néztek ki együtt! – tartja fel a hüvelykujját Anne, majd ő is Louishoz lép.

- Hozok inni! – suttogja a fülembe Harry, majd eltűnik.

- Táncolunk Niall? – fordulok a fiú felé.

- Ha Harrynek nem jelent gondot…

- Jaj, hagyd már abba! – csattanok fel.

- Ez esetben… - nevet, majd elkapja a kezemet és megpörget. A szám alatt felváltva táncolok Liammel és Niallel, de hirtelen elengednek, mikor Harry visszatér. Istenem, miért kell ennyire jól kinéznie?! A lányokkal egyszerre rohanunk egymáshoz, amikor meghalljuk a Swaget, majd közös, szavak nélküli megegyezés alapján, arra jutunk, hogy valami féle szexi tánccal fogjuk szórakoztatni a fiúkat. Dora beáll közénk, mire Anne hátulról én elölről fogom meg a lány csípőjét és táncolni kezdünk.

- Uram atyám! – hallom Louis hitetlenkedő hangját. A fiúkra nézve elnevetjük magukat, ugyanis tátott szájjal bámulnak ránk. Vigyorogva állok ki a lányok közül, majd táncolva indulok meg Harry felé. Csak hogy húzzam az agyát, előtte fél méterrel megtorpanok, aztán folytatom, amit elkezdtünk a lányokkal. Nem kell sokat várnom, hogy mögém lépjen. Táncolás közben direkt hozzápréselem a fenekemet kidudorodó nadrágjához, mire belecsókol a nyakamba.

- Szobára! – ordít Dora, de mi mit sem törődve ezzel a kis közbeszólással „dörgölőzünk” egymáshoz.

- Köszönöm a táncot! – fordulok meg, mikor vége a számnak. – Kitikkadtam…

- Gyere! – húz maga után. – Helló, Michael! – köszön a csaposnak – Két vodka lesz!

- Adom! – vigyorog a fiú. – Jó csaj! – suttogja bizalmasan Harrynek, mikor azt hiszi, nem figyelek.  

- Ne itass le! – nevetek a fiúra.

- Már részeg vagy…

- Ott a pont! – bólintok. – Kicsit megszédültem ettől…

- Leüljünk? – karol át rögtön Harry.

- Várj! – állok meg egy pillanatra. – Imádom ezt a számot! Menjünk vissza! – kérlelem.

- Lehet le kéne ülnöd kicsit… - tétovázik.

- Felőlem te maradhatsz, majd táncolok Niallel! – legyintek és elindulok a többiekhez.

- Azt biztosan nem! – kapja el a kezemet, összekulcsolva az ujjainkat.

- I’m in Miami bitch! – kiáltjuk egyszerre Dorával, majd egymásra nevetünk. Határtalan boldogságomtól merész tettre szánom el magam. Sietős léptekkel indulok el Harry felé, majd a két kezem közé veszem az arcát és megcsókolom, mindenki szeme láttára.

Fél óra múlva Anne-nel és Dorával a vécében, sminkelésre hivatkozva, élénk csevegésbe kezdünk.

- És milyen vele smárolni? – faggat a félig arab lány.

- Hogy a te szavaiddal éljek… na jó, inkább nem fogok! Elég legyen annyi, hogy kezdek kikészülni… – igazgatom a hajamat.

- Akkor ne akard megtudni, milyen Zayn! – sóhajt. – Én már készen vagyok…

- És Louis? – fordulok Anne felé.

- Jobb, mint valaha képzeltem! – kuncog a lány. Amikor kilépünk a mosdó ajtaján a röhögéstől majdnem megszakadó fiúkat és a pultnál álló Harryt látjuk meg, amint valami szőke csajjal beszélget, de ahogy meglát, széles mosoly terül el az arcán és hozzám siet.

- Min nevettek? – kérdem a többi fiút.

- Látnod kellett volna… - prüszköli Niall. – A szőke csaj hogy törte magát, Harry meg közben az ajtót bámulta. Rá se bagózott a csajra! Iszonyatosan vicces látvány volt! – hahotázik.

 - A mosdóban történtek után el is várom, hogy legalább egy hétig rá se nézz másra! – suttogom Harry fülébe. Felelet gyanánt a kezét a szoknyám takarásában lévő combrészemre helyezi, mire felnyikkanok, majd dühösen nézek a vigyorgó Harryre.

- Szép a folt a nyakadon! – súgja vissza.

- Lassan haza kéne mennünk! – köszörülöm meg a torkomat.

- Hoztam még egy kört! – jön vissza Niall. – A szép este emlékére! – tartja fel a poharát. Az utolsó emlékem az estéről az üres pohár alja…
Ruha:  http://www.polyvore.com/pacha_london/set?id=51970608

CHAPTER 6*

- Lányok! – nyitok be a hálóba. Hál’ Istennek még mindig ébren vannak és kártyáznak.

- Na, milyen volt? – kérdi Dora, miközben megkeveri a paklit.

- Logannek dolga akadt… - vonok vállat.

- De akkor ki vitt el és hozott haza? – faggatózik Anne.

- Öhm… Hát Harry… - motyogom.

- A göndör hajú, rohadt jó hangú és szex-félisten Harry Styles? – jönnek közelebb.

- Ez gyönyörű kifejtés volt és igen ő! – bólintok. – De amúgy nincs olyan, hogy szex-félisten…

- És ezt csak így mondod? – kérdi egy pár hanggal magasabban Anne, ignorálva megjegyzésemet.

- Miért, hogyan mondjam? – horkantom. - Amúgy öltözzetek!

- Ruhában vagyunk! – értetlenkedik a lány.

- Nekem mindegy! Felőlem így is jöhettek! – indulok meg a szobám felé.

- Hova?

- Harry jön értünk olyan háromnegyed óra múlva! Elvisz valami baráti összejövetelre… - turkálok a szekrényben.

- Komolyan? – hüledeznek. – Ezt miért nem lehetett már az elején mondani? Elveszítettem tíz teljes percet! – siránkozik Dora, majd berohan a fürdőbe.

- Ti tartottatok fel! – fordulok vissza. Körülbelül negyven perc múlva már a kerítésen mászunk át.(ruha:http://www.polyvore.com/freestyle_with_ed_sheeran/set?id=48646818) Nekem másodszorra már könnyebben megy, Dora is egészen zajtalanul átjutott, de most Anne következik és őt ismerve ez nagyon hangos lesz… Nagy meglepetésünkre csöndben és épségben landol az utcafronton. Aztán persze neki megy a postaládának, ami hatalmasat zörren, frászt hozva néhány kutyára, macskára és hajléktalanra. – Imádkozz, hátha nem hallották meg! – szidom le fojtott hangon. 

- Jól van, na! – morog. – Mindent elraktunk? Egyáltalán mi kell?

- Pénz?

- A táskátokba raktam a pénztárcátokat és igen, megnéztem előtte, hogy van-e benne! – felelek.

- Mobil?

- Dora, hátsó rekesz! Anne, a belső zsebben! – kémlelem az utat.

- Igazolványok?

- Nálam! És a kulcs is! – szögezem le mosolyogva.

- Nem tudom, mi lenne velünk nélküled, anyuci! – ölel meg Anne.

- Hát azt én sem! – csóválom a fejemet. – Azt hiszem ez ő… Igen, ez az ő Range Rovere! Mi van? – fordulok vissza hozzájuk.

- Régen voltál ennyire izgatott! – jegyzi meg Dora.

- Most mondd, hogy te nem vagy az! – horkantom, de válaszolni már nem tud, mivel Harry pattan ki az autójából.

- De mi ez a nagy szatyor nálad? – néz le Anne.

- Ez? Semmi…

- Jól néznek ki, hölgyeim! – vigyorog a srác, mire a lányok elkezdenek kuncogni. - Az autó előállt! Mehetünk?

- Persze! A gyerekek hátra! – parancsolok Dorára és Anne-re, akik kelletlenül bepattannak a hátsó ülésre.

- Zenét? – kérdi Harry, miközben a visszapillantót igazgatja.

- Kérünk! – dugják előre a fejüket a hátsók. Kis idő múlva már Flo-rida hangja tölti be a kocsit.

- Can you blow my whistle baby, whistle baby? Let me know! – énekeljük hárman, mire a fiú elröhögi magát.

- Te meg min nevetsz? – hunyorgok rá.

- A fiúk kedvelni fognak titeket! – mosolyog.

- Honnan tudod, hiszen még te sem ismersz! – morgom.

- Megérzés! – von vállat.

- Megkukultál Dora? – fordulok hátra.

- Mi? Ja, nem! Csak azon gondolkodom, hogy mit igyak…

- De hát még ott sem…

- Itt vagyunk! – fékez le Harry, mire kijavítom magam: - Még csak most értünk ide!

- Piával nem viccelek! – veszi komolyra a szót Dora. A kocsma valami elhagyatott helyen van, kissé rémisztő.

- Te, Harry… ez a hely biztonságos? Úgy értem… nem fognak leütni és megerőszakolni hazafelé? – karolok a fiúba.

- Egy: én viszlek haza. Kettő: voltunk már párszor itt és nem történt eddig semmi, de azért inkább maradjatok velünk! – felel.

- Hát ez bíztató! – fújom ki a levegőt. Harry lepacsizik egy hatalmas, néger férfival, akire én csak ijedt szemekkel meredek.

- Ő Bob, a kidobó, de nem bámuld már így! – súgja oda a fiú.

- De hát akkora ez az ember! – suttogom.

- Na, végre! Erre Harry! – kiált valaki a hátsó boxok egyike felől. – Mi tartott eddig? – közelít Louis. – Azt hittük már találtál valakit, vagy el sem… Ó! – nyögi, mikor meglát minket.

- Helló! – köszönünk.

- Sziasztok! – vigyorodik el. – Srácok! Viselkedjetek, Harry társaságot hozott! – kiált hátra.

- Ha megint össze akarsz hozni minket valami sráccal, akkor… ááá, helló! – hajol ki Liam.

- Hát ezek nem meleg fiúk! – vigyorog Niall.

- Na, legalább ezt már tudjuk magunkról! – morog Anne. – De mi van, ha mondjuk, pónik vagyunk, csak megborotválkoztunk? Vagy pandák és álcázzuk magunkat?

- Bírom a csajt! – karolja át a lányt Louis, mire az elpirul.

- Most! – súgom oda Dorának.

- Anne! Gyere velem pisilni! – kiáltja, majd elkezdi húzni maga után Anne-t. Amint eltűnnek a mosdó folyosóján előkapom a szatyrot és a tartalmát az asztalra rakom.

- Hát ez mi? – kérdi Zayn.

- Anne öt perc múlva lesz 18 éves! – nézek rá, majd lekapom a tortatartó tetejét.

- Úristen! – kiáltják a srácok. A torta ugyanis enyhén fallosz alakú. – Ez nagyon állat! – pattan fel Niall, mire mindenki megütközve bámul rá. – Mármint, az hogy van kaja! Nem az, hogy ilyen… izé… - magyarázkodik.

- Értjük! – legyintek, majd beletűzöm a gyertyát a torta heréi közé és meggyújtom.

- De morbid! – gondolkodik el Liam.

- Álljatok sorfalat, jönnek! – állítom be őket, amikor előbukkan a fejük. – Stop! – tartom ki a kezemet a lányok elé, miközben az telefonom képernyőjét bámulom. – 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1… Boldog szülinapot! – ugrok a nyakába.

- Jaj! Köszönöm! – hatódik meg.

- Lányok! – szipogja Dora és átölel minket.

- Gyerünk srácok! – hallunk egy hangot a hátunk mögött, majd csak egy lökést érzek.

- Ki ismerkedik hátulról? – nyögöm a nyomás hatására.

- Bocsi! – mormolja a hajamba Harry, mire teljesen megmerevedek.

- Leég a torta! – köszörülöm meg a torkomat.

- Fújd el a gyertyát! – tapsol Dora. Anne miután kíván, nevetve fújja el a gyertyát, mire mindenki gratulál, de Louis okozza a legnagyobb meglepetést.

- Isten éltessen sokáig! – kiáltja, majd erőteljesen megcsókolja a lányt.

- Mennyit ivott? – tudakolom.

- Mi már itt vagyunk egy ideje… - hümmög Zayn.

- Nehéz lesz felzárkózni! – sóhajtom. – Ha befejeztétek a smárolást, akkor Anne, légy oly kedves, menj már a pulthoz és kérj nekünk valamit! – kiáltok rájuk, mire összerezzennek és elválnak egymástól, mint ágtól a levél.…

CHAPTER 5*

Miután megvettük a falafeleket, lassan elindulunk a sétányon.

- Vasárnap költözünk? – hökkenek meg.

- Épp ezt mondtam! – vigyorog Dora.

- Holnaptól pakolok! – harap egyet Anne.

Vasárnap van… Hatalmas bőröndökkel a ház előtt állva várjuk, hogy megjöjjön az autó, amit értünk küldenek. Elviekben… a kutyáinkat, Lizát, Jacket és Lipote-ot, sajnos nem vihetjük magunkkal, így a nagynéném átjön vigyázni rájuk, amíg elvagyunk.

- Hívj mindennap és küldj képeket a házról! – búcsúzik, mikor megjön az autónk.

- Képzeljétek el! Mindegyik kategória külön házban fog élni! – üdvözölnek minket Tomék.

- Hogyhogy? – hökken meg Dora.

- Valami történt az előzővel… Nem mondták, hogy mi… - vonnak vállat a The Stripesos fiúk.

Az X-factor ház iszonyatosan fényűző. Ahogy belépünk, rögtön eláll a szavunk…

- Sziasztok! – mosolyog ránk Simon, a mentorunk. – Üdvözöllek titeket az X factor csapatainak házában! Sajnos sietnem kell, mert már várnak a stúdióban! Szóval a Dora, Anne és Belle, ti a tetőtéri szobákat kaptátok! Tom és Ezra, tietek az alattuk lévő emelet! Stripes tiétek az első és értelemszerűen Monsoon tiétek a földszint! A próba beosztás azon a falitáblán fogjátok megtalálni holnaptól! Fedezzétek fel a házat, érezzétek jól magatokat meg hasonlók! Sziasztok!

- Hello! – köszönünk el. Simon távozása után beáll a csend, majd egyszerre kezdünk el ordítani. Mindenki rohan a bőröndjeivel megpakolva a hálóterülete felé.

- Ez király! – szalad körbe Ezra. – Nem hiszem el, hogy itt lakunk!

- Van medence! – ordít le a tetőről Dora.

- Ezt nem hiszem el! – kiált Anne.

- Mi van? – rohanok oda hozzá. – Baj van?

- Van egy galamb a másik házon! - lóg ki az ablakon.

- Te agyalágyult! Én meg már azt hittem probléma van! – morgom, de a telefonom csörgése belém fojtja a szitok áradatot. – Mi az? – szólok bele.

- Öhm… Belle? – kérdi Logan bizonytalanul a vonal másik végén.

- Logan! – sikkantom. – Mi van veled?

- Megint Angliában leszek két hétig, gondoltam találkozhatnánk…

- Az jó lenne, de már beköltöztünk a házba… - hümmögök. – Elvileg nem lehet kimenni csak úgy…

- És ez téged miben akadályoz meg? Ahogy ismerlek, nem nagyon érdekel az ilyesmi… - horkant Logan.

- Lebuktam! – sóhajtok. – Na, mondd mikor és hol?

- Hát… A Mandarin Oriental Hotelben szálltam meg. Tudom, hogy nem mondhatod, hol van a ház, szóval, ha neked jó… Az étterem is elég pöpec!

- Te mióta használsz ilyen szavakat? Mindegy… Mikor menjek?

- Én várlak! – nevet. – Van öt napod ideérni…

- Akkor azt hiszem, indulnom kell!

- Ó! És öltözz ki! Ma este van valami a hotelben, ami miatt érvénybe lépett a dress code! – jegyzi meg.

- Jó, oké! – morgom. – Akkor majd érkezem!

- Várlak! – búcsúzik.

Egy óra múlva teljes harci díszben mászom át a ház kerítésén.(http://www.polyvore.com/mandarin_oriental_hotel_london/set?id=48633637) Komolyan az ember mit meg nem tesz egy randiért. Nagy nehezen átküzdöm magam a rácsok felett, de ahogy leugrom beleütközöm valamibe.

- Au! – jajdul fel valaki.

- Jesszus! Jól vagy? – botorkálok oda hozzá. – Sajnálom, de… - kérek a bocsánatot, de a szó a torkomon akad. Ugyanis Harry Styles hever előttem teljes életnagyságban, a betonon.

- Megéri a fájdalom, ha egy ilyen szép lány pottyan rám! Amúgy Harry Styles! – vigyorog, majd kezet nyújt. – Szöksz a házból?

- Isabelle Csuti! Randim lesz! – felelek, mire mintha elsötétülne a tekintete. Á, csak bebeszéled magadnak Belle! Miért is érdekelné?

- Ha kimásztál érte a kerítésen, fontos lehet! – bólint.

- Hát, Logannek nehéz ellenállni! – nevetek.

- Te tényleg Logan Lermannel jársz? Azt hittem, csak kitalálják az újságok!

- Nem járok vele! – morgom. – Jóban vagyunk és ennyi… De most mennem kell, mert elkésem… Szia!

- Ezekben akarsz gyalogolni? – vonja fel a szemöldökét a cipőimre mutatva.

- Majd fogok taxit! – vonok vállat és ráterítem a kabátomat a vállamra. – Szia! – köszönnék el megint, de a kezem után kap. Megütközve bámulok rá, mire gyorsan elengedi azt.

- Engedd meg, hogy elvigyelek! – kérleli.

- Ha kerítésen át tudtam mászni, ez nem kihívás már! – legyintek. – De azért megköszönném, ha elvinnél! – teszem hozzá mosolyogva.

- Hölgyem! – emeli fel a jobb kezét, mire én jól nevelt nő módjára belékarolok.

- Kíváncsi vagyok, kitalálod-e melyik az enyém! – mosolyog.

- Ö… Talán az ott? – kérdem egy hatalmas terepjáróra mutatva. Harry megrázza a fejét. – Akkor az! Az sem? Jó akkor ott az a bogárhátú!

- Most komolyan megsértetted az érzéseimet! – teszi színpadiasan a szívére a kezét.

- Nem vagy túl nagydarab, gondoltam beleférsz! – vonok vállat.

- Hé! Mehetsz gyalog is! – nevet.

- Te ajánlottad fel! – meredek rá.

- Tudom, tudom! – bólogat, majd hirtelen megáll.

- A karom, hé! – morgom. – Mi történt?

- Ő lenne az! – int egy igencsak mutatós sportkocsi irányába.

- Húha! – ámulok. – Ez egy Audi! – kiáltok fel hirtelen.

- Aha, egy R8-as! Tetszik?

- Tetszik-e? Meg vagy te őrülve? Hogy a fenébe ne tetszene!

- Na gyere! – nyitja ki nekem az anyósülés ajtaját. – Hova lesz a fuvar? – indítja be a járművet.

- Mandarin Oriental Hotel! – felelem.

- Rendesen el van eresztve a barátocskád! – morog.

- Mintha te nem lennél! – horkantom.

- Az más!

- Hogyne! – fojtom el a kitörni készülő nevetésemet. Alig fél óra múlva leparkolunk a hotel előtt. Egy rövid búcsú után beviharzok a lobbyba. – Öhm… Jó napot! Logan Lermannel van találkozóm! – motyogom az egyik hapsinak.

- Kérhetnék egy személyi igazolványt?

- Persze! – nyújtom oda neki.

- Ó, igen! Említette magát a fiatalember! Pár perce kénytelen volt távozni és azt üzente, hogy majd felhívja önt! – tájékoztat.

- Köszönöm! Viszontlátásra! – távozok. Remek most kereshetek egy taxit!  - Te mit keresel itt? – hökkenek meg az exsofőrömet megpillantva.

- Bent hagytad ezt a kocsiban! – nyújtja felém a lakáskulcsot.

- Ó, köszönöm!

- És te hogyhogy kint vagy? – érdeklődik.

- El kellett mennie! – vallom be. – Én meg megyek haza! – mutatok az ellenkező irányba.

- Nincs kedved eljönni velem?

- Hogy mi?

- Csak egy baráti összejövetel, valami kocsmában! Összeülünk, énekelünk, iszogatunk! Jó szokott lenni! – ecseteli.

- Bűntudatom lenne, ha kihagynám ebből a lányokat! – mosolyodom el.

- Tudod mit? Hívd fel őket! – utasít. – Téged elviszlek haza, aztán elmegyek a másik kocsiért és szólok a fiúknak!

- Komolyan? Nem is ismerjük egymást tulajdonképpen… - nézek rá kérdőn.

- És? Majd orvosoljuk ezt a problémát! – terel az autójához. – Egy óra múlva értetek jövök! – kiált utánam, mikor már a kerítésen mászom vissza. Aggódva nézek körül, hátha felébred valaki a hangjára, de szerencsémre nem volt annyira hangos. Kecsesen bemutatok neki, mire felnevet és beszáll az autójába.

CHAPTER 4*

Ahogy landolunk Londonban, máris kapom elő a telefonomat és hívom anyut.

- Na? – szól bele a telefonba.

- Neked is szia! – horkantom, de nem tudja elrontani a jókedvemet! – Tovább jutottunk! – suttogom izgatottan.

- Gratulálok, édesem! Ó! Megjött a következő páciens! Mennem kell! Majd hívj! – búcsúzik, majd lerakja a telefont. Anyu gyógy masszőr… Mostanában miért csapja rám mindenki?

- Rám rakta! – fordulok a lányokhoz.

- Megesik! – mosolyog rám Dora. Csak egy szemforgatással válaszolok, majd rögtön hívom Logant.

- Szia, édes! – köszön bele.

- Helló, cunci! – nevetem el magam.

- Mit csinálsz?

- Most landoltunk! És…

- Fordulj meg! – utasít.

- Mi van? – kérdem. – Éppen beavatnálak az életembe, te meg…

- Fordulj már meg! – morogja, mire eleget teszek a kérésnek. A telefon majdnem kicsúszik a kezemből…

- Logan! – sikkantom, és a nyakába vetem magam. – Mit keresel itt? Visszamentél, nem?

- Tegnap meg ide vissza! – nevet.

- Édes Istenem! De örülök neked! – bújok a nyakába.

- Büszke lehet rád? – kérdi.

- Mondhatni! – bólintok.

- Tényleg? Tovább jutottatok? – faggat teljes extázisban.

- Még szép, hogy igen!

- Belle! – kiált, majd felkap és megpörget a levegőben.

- Logan! Meg fogsz ölni!

- Ezer bocsánat! – rak le. Doráék szájtátva nézik végig az egészet.

- Öhm… Logan ők a barátnőim, Dora és Anne, csajok ő Logan! – mutatom be őket egymásnak.

- Örvendek! – vigyorog Logan, de a csajok még mindig egy szót sem tudnak kinyögni.

- Szia! – szólal meg végül Anne, de magyarul!

- Drágám! Angolul! – suttogom a fülébe.

- Izé! Helló! – köszön újra.

- Szia! – üdvözli Dora is.

- El kell intéznem egy telefont, de aztán visszajövök! – néz rám Logan.

- Te ez az ember még helyesebb, mint amire emlékeztem! – mondja Dora, mikor már hallótávolságon kívülre kerül a fiú.

- Igen, hát ő… Logan! – vakarom meg a tarkómat zavaromban.

- Ó! Ezt akkor szoktad csinálni, amikor tetszik valaki! – vigyorog rám Anne, aki tényleg képes megjegyezni ezeket a kis apróságokat, mert nincs jobb dolga.

- Nem is igaz! – tiltakozom.

- Jó! Akkor beszélgessünk Harry Stylesról! – veti fel Dora, mire megint a tarkómhoz nyúlok, de gyorsan elrántom a kezemet, mire nevetésben törünk ki.

- Min nevettek? – kérdi Logan, mikor visszaér.

- Női dolgok! – legyintek.

- Megsértődnétek, ha elrabolnám Belle-t egy délután erejéig? – fordul a lányokhoz.

- Dehogyis! Vidd csak! Úgyis hasznavehetetlen! – vigyorog Dora.

- Hát köszönöm szépen! – fújok. – Te meg először engem kérdezz meg! – nézek Loganre.

- Gondoltam, csak szimplán elviszlek innen, ha kell akaratod ellenére! – von vállat.

- Imádom, hogy mindenki ilyen kedves ma! – morgom. – Na, rabolj! – nyújtom ki a kezemet, míg a másikkal vadul integetek a lányoknak.

A Logannel töltött délután igazán jól telt. Sétáltunk, beszélgettünk, hintáztunk egyet a parkban és ehhez hasonlók. Most éppen a lakosztályában, az ágyán ücsörgök. Nem kell félreérteni, csak feljöttem kicsit, hogy megnézzem, hogyan él…

- Nem rossz! – nézek körbe.

- És most mit csináljunk? – huppan le mellém az ágyba.

- Kifestjük egymás körmét? – kérdem gúnyosan.

- Túl jól áll a szarkazmus! – dől hátra.

- Nem mondod! – vigyorgok, majd a mellkasára dőlök és beszívom a pulcsijának illatát. Fél kézzel, lazán átkarol és ringatni kezd. – El ne altass! Haza kell még mennem! – mormogom.

- Dehogy kell! – ellenkezik velem.

- Lassan költözünk, szóval de! – próbálok meg felkelni, míg ő igyekszik lent tartani engem, aminek az lesz a következménye, hogy ráesek a mellkasára, vele szemben. – Ne nézz így rám! – dorgálom meg könyörgő tekintetét látva.

- Hogyan? – lépődik meg.

- Ilyen kiskutya szemekkel! Az őrületbe kergetsz vele!

- Ez sajnos genetika! Így áll a szemem! – vigyorog.

- Ferdén? – ugratom. – Csak azt ne mondd, hogy kínai őseid is vannak!

- Erről eddig nem tudtam! – grimaszol.

- Na! Most már tényleg mennem kell! – nyomom ki magam, de ahogy Logan egyre jobban szorít, ő is jön velem felfelé. – De erős vagyok! – hökkenek meg, amikor ülőhelyzetbe küzdöm magunkat. – Engedj el, Logan! – puszilom meg az arcát.

- Csak akkor, ha cserébe elvihetlek holnap vacsorázni! – ígérteti meg velem.

- Áll az alku! – nevetek.

Fél óra múlva már a házunk ajtajának zárjával bajlódok. A csajokkal még reggel megbeszéltünk egy késői vacsorát a London Eye előtti falafelesnél.

- Na, izé… megyünk enni? – rontok be a szobába.

- Persze, csak lefürdök még! – felel Dora. – Amúgy kaptál valami csomagot!

- Hatalmas doboz! Kibonthatom? – forgatja a kezében a kartont Anne.

- Én kaptam! – ugrok oda. – Na, jó! Együtt bontjuk ki! – teszem hozzá barátnőm könyörgő képét látva. Két kézzel esünk neki a doboznak. Hosszas bontogatás és papírhajigálás után egy gyémánt nyaklánc kerül ki belőle. Valamilyen virágot ábrázol…

- Ez iszonyatosan drága lehet! – csodálkozom. – Ki küldhette?

- Itt a levél! – lóbálja meg az orrom előtt Anne a lapot. – Jó illata van!

- Kedves Isabell! Gratulálok a műsorokon nyújtott teljesítményéért, bár nem ezért küldtem a nyakláncot… Szépsége valósággal elkápráztatott! Remélem, nem veszi tolakodásnak, hogy szeretném meginvitálni önt és a hölgyeket a családom birtokára! Üdvözlettel, Amadeo d'Aviano, Belgium Hercege! – olvasom hangosan. – Hogy mi? Herceg? – jut el a tudatomig.

- Hercegnő leszel! – ugrik a nyakamba.

- Mi van itt? – kérdi Dora.

- Hercegnő lesz! – ismétli magát Anne.

- Igazából hercegné, mert… De hát nem is leszek az! – kiáltom.

- De ha herceg ír neked, az jelent valamit!

- Herceg? – hökken meg Dora.

- Amadeo, Belgia Hercege! – kapja ki a kezemből Anne a lapot és a lány kezébe nyomja.

- Kezdem magam kissé lefokozva érezni! Nekem csak a spanyol nagykövet fia írt, aki mellesleg nagyon sármos! – vigyorog.

- Hát nekem meg műpénisz modell, most én mit szóljak? – kérdi Anne. Mi csak egymásra nézünk, és hatalmas nevetésben törünk ki.