CHAPTER 4*

Ahogy landolunk Londonban, máris kapom elő a telefonomat és hívom anyut.

- Na? – szól bele a telefonba.

- Neked is szia! – horkantom, de nem tudja elrontani a jókedvemet! – Tovább jutottunk! – suttogom izgatottan.

- Gratulálok, édesem! Ó! Megjött a következő páciens! Mennem kell! Majd hívj! – búcsúzik, majd lerakja a telefont. Anyu gyógy masszőr… Mostanában miért csapja rám mindenki?

- Rám rakta! – fordulok a lányokhoz.

- Megesik! – mosolyog rám Dora. Csak egy szemforgatással válaszolok, majd rögtön hívom Logant.

- Szia, édes! – köszön bele.

- Helló, cunci! – nevetem el magam.

- Mit csinálsz?

- Most landoltunk! És…

- Fordulj meg! – utasít.

- Mi van? – kérdem. – Éppen beavatnálak az életembe, te meg…

- Fordulj már meg! – morogja, mire eleget teszek a kérésnek. A telefon majdnem kicsúszik a kezemből…

- Logan! – sikkantom, és a nyakába vetem magam. – Mit keresel itt? Visszamentél, nem?

- Tegnap meg ide vissza! – nevet.

- Édes Istenem! De örülök neked! – bújok a nyakába.

- Büszke lehet rád? – kérdi.

- Mondhatni! – bólintok.

- Tényleg? Tovább jutottatok? – faggat teljes extázisban.

- Még szép, hogy igen!

- Belle! – kiált, majd felkap és megpörget a levegőben.

- Logan! Meg fogsz ölni!

- Ezer bocsánat! – rak le. Doráék szájtátva nézik végig az egészet.

- Öhm… Logan ők a barátnőim, Dora és Anne, csajok ő Logan! – mutatom be őket egymásnak.

- Örvendek! – vigyorog Logan, de a csajok még mindig egy szót sem tudnak kinyögni.

- Szia! – szólal meg végül Anne, de magyarul!

- Drágám! Angolul! – suttogom a fülébe.

- Izé! Helló! – köszön újra.

- Szia! – üdvözli Dora is.

- El kell intéznem egy telefont, de aztán visszajövök! – néz rám Logan.

- Te ez az ember még helyesebb, mint amire emlékeztem! – mondja Dora, mikor már hallótávolságon kívülre kerül a fiú.

- Igen, hát ő… Logan! – vakarom meg a tarkómat zavaromban.

- Ó! Ezt akkor szoktad csinálni, amikor tetszik valaki! – vigyorog rám Anne, aki tényleg képes megjegyezni ezeket a kis apróságokat, mert nincs jobb dolga.

- Nem is igaz! – tiltakozom.

- Jó! Akkor beszélgessünk Harry Stylesról! – veti fel Dora, mire megint a tarkómhoz nyúlok, de gyorsan elrántom a kezemet, mire nevetésben törünk ki.

- Min nevettek? – kérdi Logan, mikor visszaér.

- Női dolgok! – legyintek.

- Megsértődnétek, ha elrabolnám Belle-t egy délután erejéig? – fordul a lányokhoz.

- Dehogyis! Vidd csak! Úgyis hasznavehetetlen! – vigyorog Dora.

- Hát köszönöm szépen! – fújok. – Te meg először engem kérdezz meg! – nézek Loganre.

- Gondoltam, csak szimplán elviszlek innen, ha kell akaratod ellenére! – von vállat.

- Imádom, hogy mindenki ilyen kedves ma! – morgom. – Na, rabolj! – nyújtom ki a kezemet, míg a másikkal vadul integetek a lányoknak.

A Logannel töltött délután igazán jól telt. Sétáltunk, beszélgettünk, hintáztunk egyet a parkban és ehhez hasonlók. Most éppen a lakosztályában, az ágyán ücsörgök. Nem kell félreérteni, csak feljöttem kicsit, hogy megnézzem, hogyan él…

- Nem rossz! – nézek körbe.

- És most mit csináljunk? – huppan le mellém az ágyba.

- Kifestjük egymás körmét? – kérdem gúnyosan.

- Túl jól áll a szarkazmus! – dől hátra.

- Nem mondod! – vigyorgok, majd a mellkasára dőlök és beszívom a pulcsijának illatát. Fél kézzel, lazán átkarol és ringatni kezd. – El ne altass! Haza kell még mennem! – mormogom.

- Dehogy kell! – ellenkezik velem.

- Lassan költözünk, szóval de! – próbálok meg felkelni, míg ő igyekszik lent tartani engem, aminek az lesz a következménye, hogy ráesek a mellkasára, vele szemben. – Ne nézz így rám! – dorgálom meg könyörgő tekintetét látva.

- Hogyan? – lépődik meg.

- Ilyen kiskutya szemekkel! Az őrületbe kergetsz vele!

- Ez sajnos genetika! Így áll a szemem! – vigyorog.

- Ferdén? – ugratom. – Csak azt ne mondd, hogy kínai őseid is vannak!

- Erről eddig nem tudtam! – grimaszol.

- Na! Most már tényleg mennem kell! – nyomom ki magam, de ahogy Logan egyre jobban szorít, ő is jön velem felfelé. – De erős vagyok! – hökkenek meg, amikor ülőhelyzetbe küzdöm magunkat. – Engedj el, Logan! – puszilom meg az arcát.

- Csak akkor, ha cserébe elvihetlek holnap vacsorázni! – ígérteti meg velem.

- Áll az alku! – nevetek.

Fél óra múlva már a házunk ajtajának zárjával bajlódok. A csajokkal még reggel megbeszéltünk egy késői vacsorát a London Eye előtti falafelesnél.

- Na, izé… megyünk enni? – rontok be a szobába.

- Persze, csak lefürdök még! – felel Dora. – Amúgy kaptál valami csomagot!

- Hatalmas doboz! Kibonthatom? – forgatja a kezében a kartont Anne.

- Én kaptam! – ugrok oda. – Na, jó! Együtt bontjuk ki! – teszem hozzá barátnőm könyörgő képét látva. Két kézzel esünk neki a doboznak. Hosszas bontogatás és papírhajigálás után egy gyémánt nyaklánc kerül ki belőle. Valamilyen virágot ábrázol…

- Ez iszonyatosan drága lehet! – csodálkozom. – Ki küldhette?

- Itt a levél! – lóbálja meg az orrom előtt Anne a lapot. – Jó illata van!

- Kedves Isabell! Gratulálok a műsorokon nyújtott teljesítményéért, bár nem ezért küldtem a nyakláncot… Szépsége valósággal elkápráztatott! Remélem, nem veszi tolakodásnak, hogy szeretném meginvitálni önt és a hölgyeket a családom birtokára! Üdvözlettel, Amadeo d'Aviano, Belgium Hercege! – olvasom hangosan. – Hogy mi? Herceg? – jut el a tudatomig.

- Hercegnő leszel! – ugrik a nyakamba.

- Mi van itt? – kérdi Dora.

- Hercegnő lesz! – ismétli magát Anne.

- Igazából hercegné, mert… De hát nem is leszek az! – kiáltom.

- De ha herceg ír neked, az jelent valamit!

- Herceg? – hökken meg Dora.

- Amadeo, Belgia Hercege! – kapja ki a kezemből Anne a lapot és a lány kezébe nyomja.

- Kezdem magam kissé lefokozva érezni! Nekem csak a spanyol nagykövet fia írt, aki mellesleg nagyon sármos! – vigyorog.

- Hát nekem meg műpénisz modell, most én mit szóljak? – kérdi Anne. Mi csak egymásra nézünk, és hatalmas nevetésben törünk ki.