CHAPTER 6*

- Lányok! – nyitok be a hálóba. Hál’ Istennek még mindig ébren vannak és kártyáznak.

- Na, milyen volt? – kérdi Dora, miközben megkeveri a paklit.

- Logannek dolga akadt… - vonok vállat.

- De akkor ki vitt el és hozott haza? – faggatózik Anne.

- Öhm… Hát Harry… - motyogom.

- A göndör hajú, rohadt jó hangú és szex-félisten Harry Styles? – jönnek közelebb.

- Ez gyönyörű kifejtés volt és igen ő! – bólintok. – De amúgy nincs olyan, hogy szex-félisten…

- És ezt csak így mondod? – kérdi egy pár hanggal magasabban Anne, ignorálva megjegyzésemet.

- Miért, hogyan mondjam? – horkantom. - Amúgy öltözzetek!

- Ruhában vagyunk! – értetlenkedik a lány.

- Nekem mindegy! Felőlem így is jöhettek! – indulok meg a szobám felé.

- Hova?

- Harry jön értünk olyan háromnegyed óra múlva! Elvisz valami baráti összejövetelre… - turkálok a szekrényben.

- Komolyan? – hüledeznek. – Ezt miért nem lehetett már az elején mondani? Elveszítettem tíz teljes percet! – siránkozik Dora, majd berohan a fürdőbe.

- Ti tartottatok fel! – fordulok vissza. Körülbelül negyven perc múlva már a kerítésen mászunk át.(ruha:http://www.polyvore.com/freestyle_with_ed_sheeran/set?id=48646818) Nekem másodszorra már könnyebben megy, Dora is egészen zajtalanul átjutott, de most Anne következik és őt ismerve ez nagyon hangos lesz… Nagy meglepetésünkre csöndben és épségben landol az utcafronton. Aztán persze neki megy a postaládának, ami hatalmasat zörren, frászt hozva néhány kutyára, macskára és hajléktalanra. – Imádkozz, hátha nem hallották meg! – szidom le fojtott hangon. 

- Jól van, na! – morog. – Mindent elraktunk? Egyáltalán mi kell?

- Pénz?

- A táskátokba raktam a pénztárcátokat és igen, megnéztem előtte, hogy van-e benne! – felelek.

- Mobil?

- Dora, hátsó rekesz! Anne, a belső zsebben! – kémlelem az utat.

- Igazolványok?

- Nálam! És a kulcs is! – szögezem le mosolyogva.

- Nem tudom, mi lenne velünk nélküled, anyuci! – ölel meg Anne.

- Hát azt én sem! – csóválom a fejemet. – Azt hiszem ez ő… Igen, ez az ő Range Rovere! Mi van? – fordulok vissza hozzájuk.

- Régen voltál ennyire izgatott! – jegyzi meg Dora.

- Most mondd, hogy te nem vagy az! – horkantom, de válaszolni már nem tud, mivel Harry pattan ki az autójából.

- De mi ez a nagy szatyor nálad? – néz le Anne.

- Ez? Semmi…

- Jól néznek ki, hölgyeim! – vigyorog a srác, mire a lányok elkezdenek kuncogni. - Az autó előállt! Mehetünk?

- Persze! A gyerekek hátra! – parancsolok Dorára és Anne-re, akik kelletlenül bepattannak a hátsó ülésre.

- Zenét? – kérdi Harry, miközben a visszapillantót igazgatja.

- Kérünk! – dugják előre a fejüket a hátsók. Kis idő múlva már Flo-rida hangja tölti be a kocsit.

- Can you blow my whistle baby, whistle baby? Let me know! – énekeljük hárman, mire a fiú elröhögi magát.

- Te meg min nevetsz? – hunyorgok rá.

- A fiúk kedvelni fognak titeket! – mosolyog.

- Honnan tudod, hiszen még te sem ismersz! – morgom.

- Megérzés! – von vállat.

- Megkukultál Dora? – fordulok hátra.

- Mi? Ja, nem! Csak azon gondolkodom, hogy mit igyak…

- De hát még ott sem…

- Itt vagyunk! – fékez le Harry, mire kijavítom magam: - Még csak most értünk ide!

- Piával nem viccelek! – veszi komolyra a szót Dora. A kocsma valami elhagyatott helyen van, kissé rémisztő.

- Te, Harry… ez a hely biztonságos? Úgy értem… nem fognak leütni és megerőszakolni hazafelé? – karolok a fiúba.

- Egy: én viszlek haza. Kettő: voltunk már párszor itt és nem történt eddig semmi, de azért inkább maradjatok velünk! – felel.

- Hát ez bíztató! – fújom ki a levegőt. Harry lepacsizik egy hatalmas, néger férfival, akire én csak ijedt szemekkel meredek.

- Ő Bob, a kidobó, de nem bámuld már így! – súgja oda a fiú.

- De hát akkora ez az ember! – suttogom.

- Na, végre! Erre Harry! – kiált valaki a hátsó boxok egyike felől. – Mi tartott eddig? – közelít Louis. – Azt hittük már találtál valakit, vagy el sem… Ó! – nyögi, mikor meglát minket.

- Helló! – köszönünk.

- Sziasztok! – vigyorodik el. – Srácok! Viselkedjetek, Harry társaságot hozott! – kiált hátra.

- Ha megint össze akarsz hozni minket valami sráccal, akkor… ááá, helló! – hajol ki Liam.

- Hát ezek nem meleg fiúk! – vigyorog Niall.

- Na, legalább ezt már tudjuk magunkról! – morog Anne. – De mi van, ha mondjuk, pónik vagyunk, csak megborotválkoztunk? Vagy pandák és álcázzuk magunkat?

- Bírom a csajt! – karolja át a lányt Louis, mire az elpirul.

- Most! – súgom oda Dorának.

- Anne! Gyere velem pisilni! – kiáltja, majd elkezdi húzni maga után Anne-t. Amint eltűnnek a mosdó folyosóján előkapom a szatyrot és a tartalmát az asztalra rakom.

- Hát ez mi? – kérdi Zayn.

- Anne öt perc múlva lesz 18 éves! – nézek rá, majd lekapom a tortatartó tetejét.

- Úristen! – kiáltják a srácok. A torta ugyanis enyhén fallosz alakú. – Ez nagyon állat! – pattan fel Niall, mire mindenki megütközve bámul rá. – Mármint, az hogy van kaja! Nem az, hogy ilyen… izé… - magyarázkodik.

- Értjük! – legyintek, majd beletűzöm a gyertyát a torta heréi közé és meggyújtom.

- De morbid! – gondolkodik el Liam.

- Álljatok sorfalat, jönnek! – állítom be őket, amikor előbukkan a fejük. – Stop! – tartom ki a kezemet a lányok elé, miközben az telefonom képernyőjét bámulom. – 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1… Boldog szülinapot! – ugrok a nyakába.

- Jaj! Köszönöm! – hatódik meg.

- Lányok! – szipogja Dora és átölel minket.

- Gyerünk srácok! – hallunk egy hangot a hátunk mögött, majd csak egy lökést érzek.

- Ki ismerkedik hátulról? – nyögöm a nyomás hatására.

- Bocsi! – mormolja a hajamba Harry, mire teljesen megmerevedek.

- Leég a torta! – köszörülöm meg a torkomat.

- Fújd el a gyertyát! – tapsol Dora. Anne miután kíván, nevetve fújja el a gyertyát, mire mindenki gratulál, de Louis okozza a legnagyobb meglepetést.

- Isten éltessen sokáig! – kiáltja, majd erőteljesen megcsókolja a lányt.

- Mennyit ivott? – tudakolom.

- Mi már itt vagyunk egy ideje… - hümmög Zayn.

- Nehéz lesz felzárkózni! – sóhajtom. – Ha befejeztétek a smárolást, akkor Anne, légy oly kedves, menj már a pulthoz és kérj nekünk valamit! – kiáltok rájuk, mire összerezzennek és elválnak egymástól, mint ágtól a levél.…

CHAPTER 5*

Miután megvettük a falafeleket, lassan elindulunk a sétányon.

- Vasárnap költözünk? – hökkenek meg.

- Épp ezt mondtam! – vigyorog Dora.

- Holnaptól pakolok! – harap egyet Anne.

Vasárnap van… Hatalmas bőröndökkel a ház előtt állva várjuk, hogy megjöjjön az autó, amit értünk küldenek. Elviekben… a kutyáinkat, Lizát, Jacket és Lipote-ot, sajnos nem vihetjük magunkkal, így a nagynéném átjön vigyázni rájuk, amíg elvagyunk.

- Hívj mindennap és küldj képeket a házról! – búcsúzik, mikor megjön az autónk.

- Képzeljétek el! Mindegyik kategória külön házban fog élni! – üdvözölnek minket Tomék.

- Hogyhogy? – hökken meg Dora.

- Valami történt az előzővel… Nem mondták, hogy mi… - vonnak vállat a The Stripesos fiúk.

Az X-factor ház iszonyatosan fényűző. Ahogy belépünk, rögtön eláll a szavunk…

- Sziasztok! – mosolyog ránk Simon, a mentorunk. – Üdvözöllek titeket az X factor csapatainak házában! Sajnos sietnem kell, mert már várnak a stúdióban! Szóval a Dora, Anne és Belle, ti a tetőtéri szobákat kaptátok! Tom és Ezra, tietek az alattuk lévő emelet! Stripes tiétek az első és értelemszerűen Monsoon tiétek a földszint! A próba beosztás azon a falitáblán fogjátok megtalálni holnaptól! Fedezzétek fel a házat, érezzétek jól magatokat meg hasonlók! Sziasztok!

- Hello! – köszönünk el. Simon távozása után beáll a csend, majd egyszerre kezdünk el ordítani. Mindenki rohan a bőröndjeivel megpakolva a hálóterülete felé.

- Ez király! – szalad körbe Ezra. – Nem hiszem el, hogy itt lakunk!

- Van medence! – ordít le a tetőről Dora.

- Ezt nem hiszem el! – kiált Anne.

- Mi van? – rohanok oda hozzá. – Baj van?

- Van egy galamb a másik házon! - lóg ki az ablakon.

- Te agyalágyult! Én meg már azt hittem probléma van! – morgom, de a telefonom csörgése belém fojtja a szitok áradatot. – Mi az? – szólok bele.

- Öhm… Belle? – kérdi Logan bizonytalanul a vonal másik végén.

- Logan! – sikkantom. – Mi van veled?

- Megint Angliában leszek két hétig, gondoltam találkozhatnánk…

- Az jó lenne, de már beköltöztünk a házba… - hümmögök. – Elvileg nem lehet kimenni csak úgy…

- És ez téged miben akadályoz meg? Ahogy ismerlek, nem nagyon érdekel az ilyesmi… - horkant Logan.

- Lebuktam! – sóhajtok. – Na, mondd mikor és hol?

- Hát… A Mandarin Oriental Hotelben szálltam meg. Tudom, hogy nem mondhatod, hol van a ház, szóval, ha neked jó… Az étterem is elég pöpec!

- Te mióta használsz ilyen szavakat? Mindegy… Mikor menjek?

- Én várlak! – nevet. – Van öt napod ideérni…

- Akkor azt hiszem, indulnom kell!

- Ó! És öltözz ki! Ma este van valami a hotelben, ami miatt érvénybe lépett a dress code! – jegyzi meg.

- Jó, oké! – morgom. – Akkor majd érkezem!

- Várlak! – búcsúzik.

Egy óra múlva teljes harci díszben mászom át a ház kerítésén.(http://www.polyvore.com/mandarin_oriental_hotel_london/set?id=48633637) Komolyan az ember mit meg nem tesz egy randiért. Nagy nehezen átküzdöm magam a rácsok felett, de ahogy leugrom beleütközöm valamibe.

- Au! – jajdul fel valaki.

- Jesszus! Jól vagy? – botorkálok oda hozzá. – Sajnálom, de… - kérek a bocsánatot, de a szó a torkomon akad. Ugyanis Harry Styles hever előttem teljes életnagyságban, a betonon.

- Megéri a fájdalom, ha egy ilyen szép lány pottyan rám! Amúgy Harry Styles! – vigyorog, majd kezet nyújt. – Szöksz a házból?

- Isabelle Csuti! Randim lesz! – felelek, mire mintha elsötétülne a tekintete. Á, csak bebeszéled magadnak Belle! Miért is érdekelné?

- Ha kimásztál érte a kerítésen, fontos lehet! – bólint.

- Hát, Logannek nehéz ellenállni! – nevetek.

- Te tényleg Logan Lermannel jársz? Azt hittem, csak kitalálják az újságok!

- Nem járok vele! – morgom. – Jóban vagyunk és ennyi… De most mennem kell, mert elkésem… Szia!

- Ezekben akarsz gyalogolni? – vonja fel a szemöldökét a cipőimre mutatva.

- Majd fogok taxit! – vonok vállat és ráterítem a kabátomat a vállamra. – Szia! – köszönnék el megint, de a kezem után kap. Megütközve bámulok rá, mire gyorsan elengedi azt.

- Engedd meg, hogy elvigyelek! – kérleli.

- Ha kerítésen át tudtam mászni, ez nem kihívás már! – legyintek. – De azért megköszönném, ha elvinnél! – teszem hozzá mosolyogva.

- Hölgyem! – emeli fel a jobb kezét, mire én jól nevelt nő módjára belékarolok.

- Kíváncsi vagyok, kitalálod-e melyik az enyém! – mosolyog.

- Ö… Talán az ott? – kérdem egy hatalmas terepjáróra mutatva. Harry megrázza a fejét. – Akkor az! Az sem? Jó akkor ott az a bogárhátú!

- Most komolyan megsértetted az érzéseimet! – teszi színpadiasan a szívére a kezét.

- Nem vagy túl nagydarab, gondoltam beleférsz! – vonok vállat.

- Hé! Mehetsz gyalog is! – nevet.

- Te ajánlottad fel! – meredek rá.

- Tudom, tudom! – bólogat, majd hirtelen megáll.

- A karom, hé! – morgom. – Mi történt?

- Ő lenne az! – int egy igencsak mutatós sportkocsi irányába.

- Húha! – ámulok. – Ez egy Audi! – kiáltok fel hirtelen.

- Aha, egy R8-as! Tetszik?

- Tetszik-e? Meg vagy te őrülve? Hogy a fenébe ne tetszene!

- Na gyere! – nyitja ki nekem az anyósülés ajtaját. – Hova lesz a fuvar? – indítja be a járművet.

- Mandarin Oriental Hotel! – felelem.

- Rendesen el van eresztve a barátocskád! – morog.

- Mintha te nem lennél! – horkantom.

- Az más!

- Hogyne! – fojtom el a kitörni készülő nevetésemet. Alig fél óra múlva leparkolunk a hotel előtt. Egy rövid búcsú után beviharzok a lobbyba. – Öhm… Jó napot! Logan Lermannel van találkozóm! – motyogom az egyik hapsinak.

- Kérhetnék egy személyi igazolványt?

- Persze! – nyújtom oda neki.

- Ó, igen! Említette magát a fiatalember! Pár perce kénytelen volt távozni és azt üzente, hogy majd felhívja önt! – tájékoztat.

- Köszönöm! Viszontlátásra! – távozok. Remek most kereshetek egy taxit!  - Te mit keresel itt? – hökkenek meg az exsofőrömet megpillantva.

- Bent hagytad ezt a kocsiban! – nyújtja felém a lakáskulcsot.

- Ó, köszönöm!

- És te hogyhogy kint vagy? – érdeklődik.

- El kellett mennie! – vallom be. – Én meg megyek haza! – mutatok az ellenkező irányba.

- Nincs kedved eljönni velem?

- Hogy mi?

- Csak egy baráti összejövetel, valami kocsmában! Összeülünk, énekelünk, iszogatunk! Jó szokott lenni! – ecseteli.

- Bűntudatom lenne, ha kihagynám ebből a lányokat! – mosolyodom el.

- Tudod mit? Hívd fel őket! – utasít. – Téged elviszlek haza, aztán elmegyek a másik kocsiért és szólok a fiúknak!

- Komolyan? Nem is ismerjük egymást tulajdonképpen… - nézek rá kérdőn.

- És? Majd orvosoljuk ezt a problémát! – terel az autójához. – Egy óra múlva értetek jövök! – kiált utánam, mikor már a kerítésen mászom vissza. Aggódva nézek körül, hátha felébred valaki a hangjára, de szerencsémre nem volt annyira hangos. Kecsesen bemutatok neki, mire felnevet és beszáll az autójába.

CHAPTER 4*

Ahogy landolunk Londonban, máris kapom elő a telefonomat és hívom anyut.

- Na? – szól bele a telefonba.

- Neked is szia! – horkantom, de nem tudja elrontani a jókedvemet! – Tovább jutottunk! – suttogom izgatottan.

- Gratulálok, édesem! Ó! Megjött a következő páciens! Mennem kell! Majd hívj! – búcsúzik, majd lerakja a telefont. Anyu gyógy masszőr… Mostanában miért csapja rám mindenki?

- Rám rakta! – fordulok a lányokhoz.

- Megesik! – mosolyog rám Dora. Csak egy szemforgatással válaszolok, majd rögtön hívom Logant.

- Szia, édes! – köszön bele.

- Helló, cunci! – nevetem el magam.

- Mit csinálsz?

- Most landoltunk! És…

- Fordulj meg! – utasít.

- Mi van? – kérdem. – Éppen beavatnálak az életembe, te meg…

- Fordulj már meg! – morogja, mire eleget teszek a kérésnek. A telefon majdnem kicsúszik a kezemből…

- Logan! – sikkantom, és a nyakába vetem magam. – Mit keresel itt? Visszamentél, nem?

- Tegnap meg ide vissza! – nevet.

- Édes Istenem! De örülök neked! – bújok a nyakába.

- Büszke lehet rád? – kérdi.

- Mondhatni! – bólintok.

- Tényleg? Tovább jutottatok? – faggat teljes extázisban.

- Még szép, hogy igen!

- Belle! – kiált, majd felkap és megpörget a levegőben.

- Logan! Meg fogsz ölni!

- Ezer bocsánat! – rak le. Doráék szájtátva nézik végig az egészet.

- Öhm… Logan ők a barátnőim, Dora és Anne, csajok ő Logan! – mutatom be őket egymásnak.

- Örvendek! – vigyorog Logan, de a csajok még mindig egy szót sem tudnak kinyögni.

- Szia! – szólal meg végül Anne, de magyarul!

- Drágám! Angolul! – suttogom a fülébe.

- Izé! Helló! – köszön újra.

- Szia! – üdvözli Dora is.

- El kell intéznem egy telefont, de aztán visszajövök! – néz rám Logan.

- Te ez az ember még helyesebb, mint amire emlékeztem! – mondja Dora, mikor már hallótávolságon kívülre kerül a fiú.

- Igen, hát ő… Logan! – vakarom meg a tarkómat zavaromban.

- Ó! Ezt akkor szoktad csinálni, amikor tetszik valaki! – vigyorog rám Anne, aki tényleg képes megjegyezni ezeket a kis apróságokat, mert nincs jobb dolga.

- Nem is igaz! – tiltakozom.

- Jó! Akkor beszélgessünk Harry Stylesról! – veti fel Dora, mire megint a tarkómhoz nyúlok, de gyorsan elrántom a kezemet, mire nevetésben törünk ki.

- Min nevettek? – kérdi Logan, mikor visszaér.

- Női dolgok! – legyintek.

- Megsértődnétek, ha elrabolnám Belle-t egy délután erejéig? – fordul a lányokhoz.

- Dehogyis! Vidd csak! Úgyis hasznavehetetlen! – vigyorog Dora.

- Hát köszönöm szépen! – fújok. – Te meg először engem kérdezz meg! – nézek Loganre.

- Gondoltam, csak szimplán elviszlek innen, ha kell akaratod ellenére! – von vállat.

- Imádom, hogy mindenki ilyen kedves ma! – morgom. – Na, rabolj! – nyújtom ki a kezemet, míg a másikkal vadul integetek a lányoknak.

A Logannel töltött délután igazán jól telt. Sétáltunk, beszélgettünk, hintáztunk egyet a parkban és ehhez hasonlók. Most éppen a lakosztályában, az ágyán ücsörgök. Nem kell félreérteni, csak feljöttem kicsit, hogy megnézzem, hogyan él…

- Nem rossz! – nézek körbe.

- És most mit csináljunk? – huppan le mellém az ágyba.

- Kifestjük egymás körmét? – kérdem gúnyosan.

- Túl jól áll a szarkazmus! – dől hátra.

- Nem mondod! – vigyorgok, majd a mellkasára dőlök és beszívom a pulcsijának illatát. Fél kézzel, lazán átkarol és ringatni kezd. – El ne altass! Haza kell még mennem! – mormogom.

- Dehogy kell! – ellenkezik velem.

- Lassan költözünk, szóval de! – próbálok meg felkelni, míg ő igyekszik lent tartani engem, aminek az lesz a következménye, hogy ráesek a mellkasára, vele szemben. – Ne nézz így rám! – dorgálom meg könyörgő tekintetét látva.

- Hogyan? – lépődik meg.

- Ilyen kiskutya szemekkel! Az őrületbe kergetsz vele!

- Ez sajnos genetika! Így áll a szemem! – vigyorog.

- Ferdén? – ugratom. – Csak azt ne mondd, hogy kínai őseid is vannak!

- Erről eddig nem tudtam! – grimaszol.

- Na! Most már tényleg mennem kell! – nyomom ki magam, de ahogy Logan egyre jobban szorít, ő is jön velem felfelé. – De erős vagyok! – hökkenek meg, amikor ülőhelyzetbe küzdöm magunkat. – Engedj el, Logan! – puszilom meg az arcát.

- Csak akkor, ha cserébe elvihetlek holnap vacsorázni! – ígérteti meg velem.

- Áll az alku! – nevetek.

Fél óra múlva már a házunk ajtajának zárjával bajlódok. A csajokkal még reggel megbeszéltünk egy késői vacsorát a London Eye előtti falafelesnél.

- Na, izé… megyünk enni? – rontok be a szobába.

- Persze, csak lefürdök még! – felel Dora. – Amúgy kaptál valami csomagot!

- Hatalmas doboz! Kibonthatom? – forgatja a kezében a kartont Anne.

- Én kaptam! – ugrok oda. – Na, jó! Együtt bontjuk ki! – teszem hozzá barátnőm könyörgő képét látva. Két kézzel esünk neki a doboznak. Hosszas bontogatás és papírhajigálás után egy gyémánt nyaklánc kerül ki belőle. Valamilyen virágot ábrázol…

- Ez iszonyatosan drága lehet! – csodálkozom. – Ki küldhette?

- Itt a levél! – lóbálja meg az orrom előtt Anne a lapot. – Jó illata van!

- Kedves Isabell! Gratulálok a műsorokon nyújtott teljesítményéért, bár nem ezért küldtem a nyakláncot… Szépsége valósággal elkápráztatott! Remélem, nem veszi tolakodásnak, hogy szeretném meginvitálni önt és a hölgyeket a családom birtokára! Üdvözlettel, Amadeo d'Aviano, Belgium Hercege! – olvasom hangosan. – Hogy mi? Herceg? – jut el a tudatomig.

- Hercegnő leszel! – ugrik a nyakamba.

- Mi van itt? – kérdi Dora.

- Hercegnő lesz! – ismétli magát Anne.

- Igazából hercegné, mert… De hát nem is leszek az! – kiáltom.

- De ha herceg ír neked, az jelent valamit!

- Herceg? – hökken meg Dora.

- Amadeo, Belgia Hercege! – kapja ki a kezemből Anne a lapot és a lány kezébe nyomja.

- Kezdem magam kissé lefokozva érezni! Nekem csak a spanyol nagykövet fia írt, aki mellesleg nagyon sármos! – vigyorog.

- Hát nekem meg műpénisz modell, most én mit szóljak? – kérdi Anne. Mi csak egymásra nézünk, és hatalmas nevetésben törünk ki.

CHAPTER 3* - The Judges Houses

(ruha: http://www.polyvore.com/barbados/set?id=46653169)

- Ó anyám, de meleg van! – legyezi magát a barbadosi tengerparton Dora.

- Szeretlek Anglia! – nyögi Anne.

- Mázli, hogy betankoltam vízzel! – bólogatok. – Baromi nehéz a gitárom! – morgom megkocogtatva a tokját.

- Ó, bocsi! Beleraktam egy-két kavicsot! – halász ki belőle egy fél tégla méretű kődarabot Anne.

- Nem vagy normális! – csóválom a fejemet.

- A normális elég relatív szó! – jegyzi meg Dora.

- Szerintetek ki fog segíteni neki dönteni? – elmélkedik Anne.

- Hát… remélem, hogy jól néz ki! Rámozdulnék! – vigyorog a másik.

- Nem vagytok normálisak! – nyögöm, amikor hirtelen megcsörren a telefonom. – Mondjad!

- Öhm… szia, Belle! – köszön Logan.

- Ó, helló Logan! – lepődök meg.

- Bocs, hogy nem hívtalak előbb, de kész káosz ez a forgatás! – mentegetőzik.

- Hát… már mindegy, lecsaptak a kezedről! – vonom meg a vállam, majd a lányokra kacsintok, akik halkan kuncognak.

- Hogy MI? – dörren a hangja. – Most komolyan?

- Nem! – nevetek fel.

- Nem ér így játszani! – nyafog.

- Embereld meg magad, Logan! Miért hívtál?

- Már hívni sem hívhatlak?

- Dehogynem, csak gondoltam van valami oka is…

- El szeretnélek vinni, vacsorázni, ha nem bánod!

- Nem én! De most Barbadoson vagyok, szóval mondjuk holnap után?

- Mit keresel te Barbadoson? – lepődik meg.

- Nem nézel tévét? A mentorom házánál vagyunk!

- Tovább jutottatok?

- Nem, csak úgy eljöttünk saját költségre, Barbadosra, mert az annyira vicces! – horkanok fel.

- Imádom, hogy ennyire szkeptikus vagy! Ó! Mennem kell! Sok sikert, akkor még majd hívlak! Szia! – rakja a telefont.

- Csövi! – motyogom.

- Gyertek csajok! – kiált le Tom, a French Connection egyik tagja. Mellesleg ők egy francia rap banda, ha jól emlékszem… Miután felsegítjük egymást, leporoljunk magunkat és elindulunk a ház felé.

- Hallottam, amikor mondták, hogy megérkezett az, aki segíteni fog, de nem hallottam a nevét! – morogja a néger fiú.

- Sziasztok! – köszönt minket Dermot. – Ti vagytok az elsők Monsoon! – közli, mire a négytagú fiúbanda kimegy a teraszra, ahol Simon várja őket, valakivel, akit szolidan eltakar az egyik rohadt pálmafa! A The Scripstől a We cry-t éneklik.

- Ti mit fogtok énekelni? – kérdi az egyik Stripes-os fiú.

- Skinny love, ti? – nézek rá.

- Glad you came! – vigyorog. – Jól néztek ki, remélem, bekerülünk! – rohan vissza a csapatához.

- Csak nehogy velük jussunk be! De most komolyan! – mondja tágra nyílt szemmel Dora.

- Szerintem valami nem stimmel vele! – jegyzi meg Anne.

- Na, ne mondd! – nevetek fel.

- Inkább nézzük meg, mi történik! – áll Dora a plazmatévé elé a többiekhez. Lassan elfogyatkoznak előlünk a csapatok… Már csak mi várunk arra, hogy sorra kerüljünk, meg Ezra és Tom, azaz a French Connection.

- B.A.D.! Ti jöttök! – kiált be egy csaj.

- Nyomás! – lökdösöm magam előtt Anne-t. Az ajtón kilépve, mivel nem gázolhatunk át a füvön, össze-vissza kell kanyarognunk egy kövekkel kirakott folyosón. Egy ideig nagyon szépen is megy, de eztán az előttem levő megtorpan és neki megyek a hátának. – Zsákutca, vagy mi van? – kérdem tőle, mire csak szájtátva mutogat a terasz felé. Fújtatva nézek össze Dorával.

- Remélem nem galambot látott! – morogja, majd kinézünk a lány háta mögül.

- Úristen! – nyögöm. – Basszus!

- Ez nem lehet igaz! – fogja a fejét Dora. Ugyanis a vendég bíró, vagyis ez esetben bírók, nem mások voltak, mint a One Direction tagjai. Dögösek, jó hangjuk van és ELŐTTÜK KELL ÉNEKELNÜNK!

- Tutira el fogok vágódni! – sóhajtja lemondóan Anne.

- Mi van? Miért álldogáltok? – kérdi kísérő hapsi.

- Kavics ment Dora cipőjébe! – rögtönözök.

- Aha. Ha kijött gyertek! – megy előre.

- Bassza meg! – káromkodjuk el magunkat egyszerre, majd kissé remegő kezekkel, lábakkal megindulunk a teraszra.

- Tudjátok mi a vicces? – szólalok meg útközben.

- Mi?

- A dalválasztásunk egészen találó lett… - vigyorgok, mire ők is elmosolyodnak.  

- Helló! – köszönünk, amikor végre megérkezünk.

- Sziasztok! – üdvözölnek minket ezer wattos mosollyal.

- Ma mit hoztatok nekünk? – rendezgeti a lapjait Simon.

- Öhm… Hát a Skinny Love-ot Ed Sheeran feldolgozásában! – motyogom. A fiúk érdeklődve dőlnek előre. (http://www.youtube.com/watch?v=Tg5zqFZ_Dj8)

- Nem igényeltetek kísérőt? – lepődik meg.

- Ja! Nem kell! – lobálom meg a gitáromat és elmosolyodom kínomban. Gyorsan felakasztom magamra a pántjánál fogva. – Mehet? – kérdem a lányoktól, akik aprót bólintanak.

- Oh ooh… Come on skinny love just last the year… Pour a little salt we were never here… My, my, my, my, my, my, my, my… Staring at the sink of blood and crushed veneer! – énekeljük közösen.

- I tell my love to wreck it all! Cut out all the ropes and let me fall! My, my, my, my, my, my, my, my… Right in the moment this order's tall! – énekelem, miközben egyre előrébb sétálok a gitárommal.

- I told you to be patient! I told you to be fine! I told you to be balanced! I told you to be kind! In the morning I'll be with you… But it will be a different "kind"… I'll be holding all the tickets… And you'll be owning all the fines… - Ezt megint közösen, majd jön Dora szólója: - Come on skinny love what happened here? Suckle on the hope in lite brassiere! My, my, my, my, my, my, my, my…Sullen load is full; so slow on the split… - Majd Anne-é: - I told you to be patient… I told you to be fine! I told you to be balanced! I told you to be kind… (stb.) – Ahogy az utolsó három sorhoz érünk, már azon kapom magam, hogy egyre közelebb érünk a fiúkhoz és Simonhoz, a végén körülbelül egy lépés választ el minket: - Who will love you? Who will fight? Who will fall far behind? – fejezzük be.

- Köszönjük! – mosolyog ránk Simon, mire mi is elbúcsúzunk és lesétálunk az emelvényről. Azonban a kövesúton berántom őket az egyik bokor takarása mögé.

- Meg akarom nézni Tomékat! – suttogom, mire a lányok lelkesen bólogatnak.

- Nem kell izgulni! – hallom meg Ezra hangját.

- Hajrá fiúk! – vigyorgunk rájuk, mire meglepve fordulnak a hangunk irányába.

- Köszi! – ölel meg Tom, majd csatlakozik Ezrához.

- J’ai préféré partir et m’isoler. Maman, comment te dire, je suis désolé. La conseillère m’a clairement négligé, Et moi comme un tebé j’ai dit OK! – kezdik.

- Ezt én ismerem! – sikkantom, majd velük együtt motyogom a bonyolult szöveget. A második refrén környékén megjelenik Tom és elkezd minket kiráncigálni a bokrok közül, de a lányokkal ellenben nekem már lehetőségem sincs elfutni. A fiú nemes egyszerűséggel felkap a vállára és kivonul velem a színpadra. Amikor végre lerak durcásan összeszorított öklökkel meredek rá, de kedveskedő arcát látva felengedek és táncolni kezdek a számra.

- Et j’ai dû côtoyer le pavé. Pas à pas, je me dis c’est pas vrai. Papa, maman, les gars, désolé. Je ressens comme une envie de m'isoler! – énekelem velük, majd kihasználva az alkalmat nekifutásból leugrok a teraszról. A lányokkal, persze csak a magunk szórakoztatására, folytatjuk a táncot az emelvény mögött. Egyszerre, döbbenten hagyjuk abba a táncolást, amikor felpillantva annyit látunk, hogy a vendég bírák mind minket bámulnak kitágult szemekkel. A fiúk műsora után nevetgélve megyünk be velük a házba.

- Mit gondoltok az utolsó két előadásról? – kérdi Simon a fiúktól. Feszült csendben várjuk a kritikát.

- Mind a kettő nagyon erőteljes volt! – felel Liam.

- Nekem mind a kettő bejött! – dől hátra Zayn. – A rap fenomenális volt!

- A lányok is nagyon tehetségesek! – bólogat Niall.

- És jól néznek ki, igaz Harry?

- Tessék? – kérdez vissza.

- Azt kérdeztem, hogy szerinted is dögösek-e! – ordít bele a fülébe.

- Azok! – dörzsöli a fülét.

- Bocs, lányok! Úgy néz ki mostantól a vörös fog bejönni neki! – bámul a kamerába Zayn.

- Hé! – kiáltjuk egyszerre Harryvel, bár teljesen másik helyiségben.

- Szakmai vélemény? – neveti el magát Simon.

- Szerintünk mind a kettő tuti volt! – összegzi Louis az elmondottakat.

- Köszönöm, hogy itt voltatok! – búcsúzik el tőlük.

Egy fél óra múlva izgatottan várjuk az eredményhirdetést. Már csak hárman vagyunk, amikor végre behívnak.

- Helló! – köszönünk újfent.

- Sziasztok! Üljetek le! – kínál hellyel. Ajaj, ez rosszul kezdődik! – Az a helyzet, hogy… na jó, titeket nem foglak félre vezetni, mint a többieket! Veletek kapcsolatban olyan érzés fogott el most, mint három éve, amikor összeraktam a One Directiont… Szerintem lehettek annyira sikeresek és populárisak, mint ők! Épp ezért jöttök velem az elő showba! – mosolyog ránk. Az első sokkból magunkhoz térve, sírva borulunk Simon nyakába…

Chapter 2*

Reggel én kelek elsőként, ami nem meglepő, mert mindig én szoktam. A két álomszuszék soha nem ébred fel tíznél előbb. De ma muszáj lesz… Ma van a tábor első napja…

- Csajok! – nyitok be egyenként a szobájukba. – Ébredés van!

- Menj a francba! – vág hozzám egy párnát Dora.

- Levágom a hajad, ha nem kelsz fel! – fenyegetőzöm és bevágom az ajtót.

- Megyek, megyek! – motyogja Anne. – Könyörgöm, ne engedd, hogy levágódjak a lépcsőn! – kérlel, miközben belém kapaszkodik. Szem forgatva átkarolom, majd felemelem és letámogatom. Egy gyors reggelit követően, beszállunk az autóba és elindulunk a stúdió felé.

- Miért is nekem kell vezetnem? – kérdem a piros lámpánál a hátsó ülésen fekvő Dorától.

- Mert én mindjárt belaszom… - morog.

- Akkor jobb is, hogy Belle vezet! – ásítja Anne.

Bent egy nagyon fárasztó koreográfia megtanulás és eltáncolása után az ének részére gyakorlunk. Persze csak, miután átvedlettünk az izzadtság foltos ruháinkból (http://www.polyvore.com/heartskipsabeat/set?id=46523887 sorrend: Dora, Anne, Belle).

- B.A.D. ti jöttök! – kiált ki a fülhallgatós bácsi, akit amúgy Johnnak hívnak és huszonhét éves, mint nemrég megtudtam.

- Szurkolj Johnny! – paskolom meg az arcát.

- Hajrá Bells!  - kacsint rám.

- Helló lányok! – vigyorog ránk Kelly. – Mit hoztatok ma nekünk?

- A My heart skips a beat akusztikus feldolgozását! – lendítem előre a gitáromat. (http://images.guitarbitz.com/images/products/1307718147-02977600.jpg) Dora előre gurítja a bongónkat (http://www.worldbazaarimports.com/images/wb1398.JPG) a színfalak mögül.

- Mióta várom már ezt! – dugja ki a nyelvét izgalmában. Anne előkapja a háta mögül a kézi dobot (http://www.hangszeraruhaz.hu/images/termekek/staggsta-3108.jpg)

- Égy, két, há! – számolok vissza és elkezdjük. – My heart skips, skips, skips a beat! – énekeljük a mikrofonba.  I can see you're not yourself. Even when you're here with me. I know that you're somewhere else! – éneklem.

- So come on, spin me around, Now I don't wanna go home, Cause when you hold me like this you know my heart skips, skips a beat, I know I should, but I can't leave it alone, And when you hold me like this that's when my heart skips, skips a beat Oh oh oh oh oh oh oh! – A háromszólamú éneklés ebben az estben nagyon jó öletnek bizonyul. Mialatt énekelünk, Kelly lazán táncolgat a székében ülve, a férfi zsűri pedig bólogatva hallgat. A második versszakot Dora, a harmadikat meg Anne vállalta be. A rap része, nagy tanakodást és próbálgatást követően, az én reszortom lett. - And when you hold me like this that's when my heart skips, skips a beat, Oh oh oh oh oh oh oh… - fejezzük be.

- Köszönjük! – szólal meg Simon.

- Viszontlátásra! – integetünk, majd kivonulunk a váróba. Sajnos, mi már a vége felé voltunk, mint lánycsapat. Szóval nem kell sokáig várnunk, hogy kihirdessék a továbbjutókat.

- Jók voltatok! – vigyorog Johnny.  

- Köszi! – suttogom.

- Izgulok! – affektál Anne.

- Nem meglepő! – horkantom.

- Főleg, hogy mindenem izgulsz! – teszi hozzá Dora.

- Kávé? – kérdem.

- Kávé! – bólint.

- Kakaó! – kiált Anne, mire többen felénk fordulnak.

- Halkabban terjeszd a hülyeséged! – nevetek, már az automatánál. – Hm… csokis cappuccinót fogok inni! – nyomom meg a gombot.

- Hosszú kávé! – nyögi nyál csorgatva Dora.

- Kakaó! – vigyorog Anne. Nevetgélve huppanunk le az egyik kanapéra, majd magam mellé teszem a cilinderemet.

- Emlékszel arra, amikor fogadásból megpucoltad az egyik őr csizmáját a Buckingham Palace előtt?

- El sem tudnám felejteni! Paráztam attól, hogy letartóztatnak! – felelem. – És te, Anne, amikor viccből vízibombákat dobáltál a tetőről? – vigyorgom.

- Szegény bácsi! Nem látta a közelgő rózsaszín lufit! – csóválja a fejét.

- Csapatokat a színpadra!

- Idő van! – közli a nyílván valót.

- Üdvözlök mindenkit! – kezdi Simon. – Mind nagyon csodásak voltatok ma, de közületek csak hat csapatot vihetek magammal! – jelenti ki, miközben mi egymást lökődjük a helyért küzdve.

- A zsűri döntése a következő: Watercolour! – A hátunk mögött egy koedukált banda felkiált örömében. – French Connection, Stripes, Moonsoon, Run és a B.A.D! Köszönjük a többieknek a részvételt!

- Tovább jutottunk! – sóhajtom kissé könnyes szemmel.

- Akik továbbjutottak, maradjanak még a színpadon! – utasít minket Gary. – A mentorotok Simon Cowell lesz! A barbadosi házába magán repülővel mentek, ami holnap után indul a Heathrow reptérről, pontban tizenegy órakor! A késők vagy mennek maguktól, vagy likvidálják magukat! További szép napot! – kel fel.

- Megyünk Barbadosra! – sikítja Anne és nyakunkba veti magát a kijárat előtt.

- Már megint gondolkodhatunk az új számon… - morogja Dora.

- Mintha ez annyira rossz dolog lenne! – horkantok, majd beindítom az autót és hazaindulunk.

Varieties of love

Mindenekelőtt bemutatkoznék: Isabelle Valerie Borbála Csuti vagyok, magyar származású, de Londonban elő lány. A barátnőimmel, Anne-nel és Dorával költöztem ide a gimnázium harmadik éve után. Persze ezek az angolosított, vagy felvett neveink, ahogy tetszik. Úgy volt, hogy csak dolgozni jövünk ide a nyárra, de itt ragadtunk. Mondhatni elvarázsolt az angliai életforma. Anya nem túlzottan örül neki, de nem tud vele mit csinálni. Dorával a gimnáziumban ismerkedtünk meg, Anne már általánosban is osztálytársam volt. Néhány röpke hónap leforgása alatt váltunk legjobb barátnőkké és most itt vagyunk. Merő meggondolatlanságból benyújtottuk a jelentkezésünket az X-factorba. A nagyon előválogatókon már túl vagyunk, de ezeken majdhogynem mindenki átjut, szóval ez nem nagy szó. Most idegesen topogunk a váróban a többi versenyzővel együtt. Ez a második adás eddig, de nem sokan jutottak be a bootcampbe.

- Annyira hülyék vagyunk! Annyira baszottul idióták vagyunk! – temeti a kezébe a fejét Anne.

- Nyugi! – simogatom meg. – Jók vagyunk! Megcsináljuk!

- Így van! Ne parázz! – bíztatja Dora is. – Meg tudjuk csinálni! Gyakoroltunk eleget!

- És mi van, ha nem jutunk tovább? – nyafog.

- Akkor beiratkozunk valamelyik gimibe és tovább dolgozunk! Nem lesz gáz! Különben is rám sóztátok a nagyját! – morgom.

- Mert te be mered vállalni!

- Tévedés! Ráz az ideg! – vigyorgok. – Tudod, hogy ilyenkor a kelleténél vidámabb szoktam lenni!

- 21912-es csapat következik! – kiált ki a fülhallgatós pasi, mire gyorsan leellenőrzöm a számunkat.

- Ezek mi vagyunk! Nyomás!

- Jaj, Istenem! – omlik össze.

- Kapjuk fel! – nézek Dorára, mire együttes erővel felnyaláboljuk és beviharzunk a vasajtón.

- A folyosó végén jobbra! – igazít el. Egymás kezét szorongatva indulunk meg. Miután kiérünk a backstage-be, rögtön a műsorvezető fogad minket, azaz Dermot O'Leary.

- Izgultok? – mosolyog ránk.

- Dehogy! – legyint Dora, mire Anne is felszólal:

- Dehogynem! – morog.

- Akkor úgy látom, különbözik a véleményetek! – nevet fel. – Jól néztek ki, ne izguljatok! Sok szerencsét! – lök be minket a színpadra. Ez is eljött hát… Itt a állunk a zsűri előtt, akik merően bámulnak ránk. De nem tetszik ez nekem!

- Helló! – köszönt minket Gary Barlow.

- Helló! – köszönünk vissza kissé félénken. Ahogy látom Simon Cowell visszatért zsűrizni.

- Hogy hívnak titeket, hány évesek vagytok, és honnét jöttök? – darálja le.

- Az én nevem Isabelle Valerie Borbála Csuti, tizenhét éves vagyok és magyar származású londoni! – kezdem.

- Dora Baraté, szintén tizenhét szintén magyar!

- Anne Rekettye a nevem, a többi meg ugyanaz!

- És miért jelentkeztetek a versenyre?

- Én válaszoljak? – nézek a lányok felé, akik bólintanak. – Öhm… Hát úgy volt, hogy csak egy nyár erejéig maradunk, de mint látjátok itt ragadtunk és nem igazán tudtuk, mihez kezdjünk…

- És a szüleitek mit szólnak hozzá?

- Az én apukám meghalt, amikor tizenkét éves voltam és anyukám nem örül ennek az egésznek, de támogat! – mosolygok.

-  Engem teljes mértékben támogatnak! – vigyorog Dorc.

- Engem is! – küzdi le Anne az idegességét.

- Mit fogtok énekelni?

- A Hush hush-t, de a Pussycat Dollsos verzióban! – feleli Dora, mire a közönség fütyülni, kiáltozni és tapsolni kezd.

- Sok sikert lányok! Kezdjétek, ha készen vagytok! – dőlnek hátra. Anne kiint, hogy mehet a zene.

- I never needed you to be strong… I never needed you for pointing out my wrongs! – lépek előre. Kissé bambán énekelek tovább, majd abbahagyom, amikor a lányok része jön. Hirtelen arra eszmélek, hogy a gyorsítás következik:

- Because… - éneklik a lányok, kissé elnyújtva, miközben sürgetően néznek rám.

- I don't want to stay another minute! – lépek be gyorsan. Akkor párolog el teljesen a félelmem, amikor a közönség feláll és táncolni kezd. Ettől mi is felengedünk és kezdjük élvezni az egészet.

- I've got all my life to live, I've got all my love to give! – énekeljük egymásnak nevetve.

- I've already spoken, my heart is broken baby, hush hush! – fejezzük be. A bírák egymás után állnak fel tapsolva,a  közönség majd szétveri a berendezést. (ruhák:http://www.polyvore.com/txfa/set?id=45626112)

- Szerintem ez egyértelmű! Mit gondolsz Louis? – fordul Kelly Rowland az említett felé.

- Lányok! Azt kell mondjam, hogy bár nagyon fiatalok vagytok még… - kezdi, mire a tömeg felháborodottan tiltakozik és szinte érzem, hogy az idegességtől folyik a víz a hátamon. – De nagyon tehetségesek is! Meghazudtolom magam és azt mondom, hogy itt a helyetek! – csapja le a tollát. – Igen!

- Igen! – mosolyog ránk Kelly.

- Száz százalékos igen! – bólint Gary.

- Lányok… a B.A.D. tovább jut a következő körbe! – kacsint ránk Simon. A csajokkal sokkon állapotban öleljük meg egymást, majd könnyezve megköszönjük és elbúcsúzunk.

- Ezt nem hiszem el! – motyogom, már a Starbucksban ülve. – Tovább jutottunk!

- Csak egy álom! – mered maga elé Dora.

- Nem tudom, mit vagytok úgy oda! Még tovább kéne jutnunk a táborból és a mentoroktól is! – morogja Anne.

- Ünneprontó! – morranok rá.

- Tudjátok, mi lesz? Ezt meg kell ünnepelnünk! – kiált fel Dora.

Pár óra múlva már a rezidenciánkon készülődünk…

- Megint be fog görcsölni a lábad, ha abban mész! – szólok rá Dorára, aki egy tízen valahány centis magas sarkúban tipeg a tükör előtt.

- Nem tud érdekelni! – von vállat, miközben egy csatot tűz a hajába.

- Bulizni fogunk! – robban be az ajtón Anne, ami visszacsapódik és fejbe vágja a lányt, mire hatalmas nevetésben török ki.

- Te állat! Miattad fog lefolyni a sminkem! – törölgetem a szememet.

- Imádom, hogy előbb kiröhögsz, minthogy segítenél! – tápászkodik fel. – Nem látszik? – fordul Dora felé.

- Nem!

- Még nem! – szögezem le még mindig nevetve. – Ú! Ez a szám nagyon jó! I’m gonna live my life… - éneklem.

- Még a végén ez a gyerek is jó számokat fog csinálni! – jegyzi meg Anne.

- Mióta lemutált, már tűrhetőbb! – bólogatok. – Gyertek már! – húzom fel Anne-t és kapom el Dora karját, hogy táncolásra kényszerítsem őket.

- I’m gonna live my life! No matter what, we party tonight! – énekeljük kórusban, majd élénk seggrázásba kezdünk. A szám végén rávágódunk a kanapéra és harsány kacagásban törünk ki, pedig még egy kortyot sem ittunk.

- Inni kéne! Tudjátok, hogy drága bent a pia! – szólal meg Anne.

- Már azt hittem sohasem fogom ezt a mondatot a te szádból hallani! – hökkenek meg.

- Mindig alábecsültök! – rázza a fejét. – Amúgy készen vagytok már?

- Én már rég! – állok fel és lesimítom a ruhámat.

- Még felveszem a kabátomat és mehetünk! – pattan ki alólunk Dora. (Dora:  http://www.polyvore.com/dora/set?id=45502376; Anne:http://www.polyvore.com/anne/set?id=45501833; Belle: http://www.polyvore.com/peacock/set?id=45501539 )

Pár óra múlva, egy nem túl nőies kocsmázást követően belépünk a G.A.Y. klub ajtaján.

- Annyira utálom, amikor ennyien vannak! – nyafog Anne.

- De antiszociális vagy! – nevetek fel.

- Halljátok ezt? – mutat fel Dora, miután letettük a kabátunkat.

- I saw when you arrived looking like a super model! – szűrődik le. Egymásra pillantunk és sietősen megindulunk a tánctér felé, majd olyan vad táncba kezdünk, hogy nem csak a hímneműek jutalmaznak meg elismerő pillantásokkal. Mind a hárman a zenének élünk főkent, azt hiszem ez az énektagozatnak köszönhető. Valami pasi hátulról átkarol, mire Dorára pillantok, aki megrázza a fejét, jelezve, hogy nem a díjnyertes fajtából való srácot fogtam ki. Majdhogynem ugrándozva indulok meg a lányok felé, de a pasi csak nem ért a szóból.

- Figyu! – fordulok meg. Hát a srác tényleg nem egy főnyeremény… - Bocsi, de nem vagy az esetem! – lépek el tőle és beugrom a csajok közé.

Egy másfél óra múlva fáradtan és szomjasan huppanok le az egyik bárszékre, majd intek a csaposnak.

- Egy Whiskey-colát kérek!

- Van személyid? – kérdi.

- Hú… azt hiszem, itt van! – kotorászom a táskámban. – Basszus! Nincs!

- Akkor nem adhatom ki, bocsi… - mosolyog rám.

- Tessék! – szólal meg mellettem egy mély hang.

- Így rendben van! – tölti ki az italt.

- Köszi! – fordulok meg és szemben találom magam az egyik leghelyesebb sráccal a világon. Kobalt kék szemeivel engem pásztáz. Ismerős…

- Szívesen! – vigyorodik el végül. – Logan! – nyújtja felém a kezét.

- Lerman? – hökkenek meg.

- Öhm… Igen… - vakarja meg a tarkóját idegesen.

- Nem fogok a nyakadba ugrani sikoltozva, nyugi! – kacsintok rá, mire elneveti magát.

- Egyedül vagy itt? – kérdi.

- Á, dehogy! – legyintek, de amikor a vadul fejét rázó Dorára és Anne-re nézek, megmásítom a válaszomat. – Vagyis de! – Logan kissé furán néz rám, de aztán annyiban hagyja a dolgot.

- Ünnepelsz valamit?

- Bejutottam az X-factorba! – vonok vállat.

- Hogy mi? Te énekelsz? – hökken meg.

- Hát… igen. Egy lánybandában! Velük! – mutatok a csajokra.

- Szóval még sem egyedül vagy… - mosolyog hamiskásan.

- Nem túlzottan! – köhintem zavartan. – Csak gondoltam jobb, ha abban a pillanatban nem látod őket!

- Szégyelled őket?

- Már miért szégyellném? – háborodok fel. – A legjobb barátnőim… csak néha kissé nehéz tolerálnia hülyeségünket! – mosolyodom el. Logannel egészen fél kettőig beszélgetek, amikor már kezdek elfáradni, így szólok a lányoknak, hogy tipli van. A fiú kikísér minket, majd megállít a kapuban.

- Most eszembe, hogy nem is tudom még a nevedet!

- Pedig azt hittem elég ravasz voltam! – fintorodom el, majd elnevetem magam. – Belle a nevem! – kacsintok.

- Kedves Belle! Megtisztelnél azzal, ha megadnád a telefonszámodat, hogy a későbbiekben zaklathassalak! – csókolja meg a kezemet úriember módjára.

- Zaklatásos ügyem még úgy sem volt! – kapom ki a kezéből a mobilját és bepötyögöm a számomat, majd visszaadom neki. – Köszönöm a szép estét! – puszilom meg az arcát. – Majd hívj! Aztán vigyázz, nehogy hazafelé megtámadjanak a rajongóid!

- Feltétlenül! – bólint. – Te meg vigyázz a zsebtolvajokkal, meg az egyéb kétes alakokkal! – int.

- Ne aggódj! Majd mondom nekik, hogy nem ölhetnek meg, mert még nem mentem el randizni Logan Lermannel! Biztos meghatja őket! – jegyzem meg, de ezt már ő sem bírja nevetés nélkül.

- Itt a taxi, Belle! – kiált Dora.

- Menj! – mosolyog Logan.

- További szép estét! – pukedlizek, majd a lányok után futok...